A magyar-szlovák határon jött létre eddig a legtöbb európai társulás az EU-ban, szám szerint 15. 2023 elején 22 magyar és 33 szlovák önkormányzati vezető nyilvánította ki Cigándon szándékát a tizenhatodik ETT megalapításáról. Az új társulás alapítási folyamata a közelmúltban el ...
Egyesületünk főtitkára április 19-én Ungvárra látogatott, ahol több egyeztetésre került sor a CESCI és ukrajnai partnerei közötti jövőbeli együttműködés előkészítése céljából ...
A Common Heritage (ATHU0136) projekt keretében, a CESCI által elkészített megvalósíthatósági tanulmány alapján folytatódott 2022 őszén a magyarországi „Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa” és az ausztriai „Verein Welterbe Neusiedler See” közötti határon átnyúló együttműködési megállapodás előkészítése. A megállapodás tartalmának őszi egyeztetései ...
Figyelembe véve a nyitott határokra vonatkozó uniós diskurzus kedvezőtlen alakulását, az Európai Határrégiók Egyesülete (AEBR), a Mission Opérationnelle Transfrontalière (MOT) és a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közös politikai nyilatkozatot fogadott el azzal a céllal, hogy a határon ...
A 2022-es év első ETT-műhelyére 2022. május 16-án a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nagy Imre téri épületének konferenciatermében került sor, ahol a fő témákat a kezdődő uniós programozási ciklus forrásai és az ETT-k területfejlesztő szerepe jelentették ...
A dokumentum szisztematikusan elemzi a törvénytervezetet, és összesen 14 cikkhez kapcsolódóan tesz javaslatokat. Az összeállítás angolul és ukránul is olvasható ...
A harmadik műhelytalálkozóját tartotta 2022. március 2-án Fertőszéplakon a Fertő/Neusiedler See világörökségi helyszín közös menedzsmentszervezetének előkészítését célul kitűző Helyi Támogató Csoport (HTCS) ...
A Fertő/Neusiedler See határon átnyúló világörökségi helyszín közös menedzsmentszervezetének létrehozását szolgáló helyi támogatói csoport második találkozójára 2021. november 10-én, Fertőszéplakon került sor. A CESCI munkatársai bemutatták az összeállított benchmark eredményeit, és interaktív módon kikérték az összegyűltek véleményét az azonosított együttműködési ...
A mentőszolgálatok határon átnyúló együttműködésének elősegítésén szervezetünk évek óta dolgozik. Idén szemináriumok és tanulmányút szervezésével segítettük elő az együttműködés kialakulását ...
2021. október 5-én a CESCI főtitkára szakmai látogatást tett Kehlben, az ottani Euro-Institutnál. A két szervezet képviselői kifejezték szándékukat, hogy együttműködésüket intenzívebbé teszik ...