JOGa – 3. mérföldkő

| 2019. február 01.

2018 decemberében lezárult a CESCI Jogi akadálymentesítés kezdeményezésének harmadik mérföldköve, melynek dokumentumai most már a projekt honlapján online is elérhetővé váltak. A harmadik mérföldkővel párhuzamosan folytattuk a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatását élvező V4-es szintű akadálymentesítési projekt megvalósítását.

A CESCI 2016-ban, az Igazságügyi Minisztérium támogatásával indította el „Jogi akadálymentesítés” című kezdeményezését, melynek célja a magyar határok mentén meglévő jogi és adminisztratív természetű akadályok beazonosítása, valamint megoldási javaslatok kidolgozása – európai jó gyakorlatok tapasztalatai alapján. Az egyedi projekt fokozatosan vált átfogó kezdeményezéssé, melynek eredményeként 2018 végén már a harmadik „Jogi akadálymentesítés” projektet zártuk.

A Jogi akadálymentesítés kezdeményezés harmadik mérföldkövének megvalósítására 2018-ban került sor. A projekt célja az volt, hogy a két korábbi projekt során szerzett ismeretek, valamint az EU-s tapasztalatok alapján továbbvigye az előző kezdeményezések eredményeit. A tevékenységek három fő témát érintettek:

  • Egyrészt a 2017-ben a mentőautók határon átnyúló mozgására vonatkozó magyarországi vizsgálat eredményeit kívántuk kiegészíteni a szomszédos országok szakpolitikai környezetének feltárásával.
  • Másrészt egy 2005-ben kidolgozott, az egészségügyi szolgáltatások határon átnyúló megosztását célzó tanulmány vizsgálatait frissítettük és egészítettük ki az időközben jelentősen átalakult uniós szabályozási környezet fényében. A tanulmány nyugat-európai jó gyakorlatok alapján elemezte a regionális szintű határ menti integrált betegellátás feltételeit a magyar határok mentén.
  • A projekt harmadik alprojektjének eredeti célja az volt, hogy a 2018-ban induló uniós költségvetési tervezési folyamathoz kapcsolódóan tervezett ETT-rendelet felülvizsgálathoz rendszerezze a magyarországi ETT-k tapasztalatait a rendelet hibás, illetve példaértékű alkalmazásával kapcsolatban, és tegyen javaslatot a rendelet módosítására. A 2018. augusztus 17-ei keltezésű Bizottsági Jelentés azonban arra a következtetésre jutott, hogy az ETT-rendelet további módosítása helyett más jellegű tevékenységekre van szükség. Ezzel együtt a magyarországi helyzetkép tisztázását, az észlelhető jogi nehézségek összegyűjtését, valamint a jó gyakorlatok számbavételét nem vetettük el.

A harmadik Jogi akadálymentesítés projektről bővebben itt olvashat. A projekt honlapjáról az elkészült tanulmányok, dokumentumok is letölthetők.

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium