A határon átnyúló együttműködések általában mostoha területnek számítanak az állami bürokrácia számára. Az országhatárokon belül élők épp elég adminisztratív feladatot adnak a közigazgatásban dolgozók számára. Ebben a jól szabályozott rendszerben a külföldiek mindig plusz gondot jelentenek. Ráadásul ha egy külföldit gyógykezelni kell egy baleset vagy megbetegedés folytán, felmerül a kérdés, hogy ki fizeti ki az ellátást. Ha egy külföldi turista elhalálozik a látogatás során, a hazaszállítása rengeteg adminisztratív és logisztikai problémát okoz. Ugyanakkor azt is könnyű belátni, hogy ha valaki egy határtérségben infarktust kap, az életét az mentheti meg, ha a legközelebbi kórházba szállítják – és ez gyakran épp a határ túloldalán fekszik.
Azáltal, hogy a tagállamok közötti határok szerepét csökkenti, és a személyek, az áruk, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlását biztosítja, az Európai Unió arra bátorítja polgárait, hogy minél többször lépjék át a határokat. Az oktatási területen a cserelátogatásokhoz nyújtott támogatások révén máig több millió diák végezte tanulmányait részben egy másik uniós tagországban. A munkalehetőségek és a bérek közötti eltéréseknek köszönhetően közel 2 millióan ingáznak az EU területén belül napi rendszerességgel. Az árak közötti különbségek látványos bevásárló turizmust generálnak a határtérségekben. Stb.
Az uniós lakosságnak ez a felfokozott mobilitása szükségessé teszi, hogy a mozgásuk által generált kihívásokra a nemzeti és uniós jogszabályok és az ezek számára keretet biztosító szakpolitikák is képesek legyenek reagálni. Ugyanakkor az állami bürokrácia (a fentebb említett okokból kifolyólag) általában nincs felkészülve az ilyen kihívásokra, szakértői segítségre szorul. Az uniós szintű szakpolitikák alakítóinak pedig a helyi tapasztalatok, a helyi információk hiányoznak a megalapozott döntések előkészítéséhez.