SZAKPOLITIKAI TÁMOGATÁS

szakpolitikai támogatás

A határon átnyúló együttműködések általában mostoha területnek számítanak az állami bürokrácia számára. Az országhatárokon belül élők épp elég adminisztratív feladatot adnak a közigazgatásban dolgozók számára. Ebben a jól szabályozott rendszerben a külföldiek mindig plusz gondot jelentenek. Ráadásul ha egy külföldit gyógykezelni kell egy baleset vagy megbetegedés folytán, felmerül a kérdés, hogy ki fizeti ki az ellátást. Ha egy külföldi turista elhalálozik a látogatás során, a hazaszállítása rengeteg adminisztratív és logisztikai problémát okoz. Ugyanakkor azt is könnyű belátni, hogy ha valaki egy határtérségben infarktust kap, az életét az mentheti meg, ha a legközelebbi kórházba szállítják – és ez gyakran épp a határ túloldalán fekszik.

Azáltal, hogy a tagállamok közötti határok szerepét csökkenti, és a személyek, az áruk, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlását biztosítja, az Európai Unió arra bátorítja polgárait, hogy minél többször lépjék át a határokat. Az oktatási területen a cserelátogatásokhoz nyújtott támogatások révén máig több millió diák végezte tanulmányait részben egy másik uniós tagországban. A munkalehetőségek és a bérek közötti eltéréseknek köszönhetően közel 2 millióan ingáznak az EU területén belül napi rendszerességgel. Az árak közötti különbségek látványos bevásárló turizmust generálnak a határtérségekben. Stb.

Az uniós lakosságnak ez a felfokozott mobilitása szükségessé teszi, hogy a mozgásuk által generált kihívásokra a nemzeti és uniós jogszabályok és az ezek számára keretet biztosító szakpolitikák is képesek legyenek reagálni. Ugyanakkor az állami bürokrácia (a fentebb említett okokból kifolyólag) általában nincs felkészülve az ilyen kihívásokra, szakértői segítségre szorul. Az uniós szintű szakpolitikák alakítóinak pedig a helyi tapasztalatok, a helyi információk hiányoznak a megalapozott döntések előkészítéséhez.

A CESCI ENNEK A KETTŐS KIHÍVÁSNAK MEGFELELŐEN ALAKÍTOTTA KI SZOLGÁLTATÁSI PORTFÓLIÓJÁT, AMELYNEK KERETÉBEN

  • háttérelemzéseket, szakértői véleményeket készít a formálódó uniós jogszabályi és szakpolitikai dokumentumok kapcsán, rendszeresen részt vesz ilyen konzultációkon és rendezvényeken;
  • részt vesz a magyarországi, a határon átnyúló együttműködéseket érintő szakmai előkészítő munkában, munkacsoportok tagjaként, háttérdokumentumok kidolgozásával, szakpolitikai tervezetek véleményezésével;
  • aktív szerepet vállal a haza ETT-szakpolitika formálásában, és részt vesz a Duna Stratégia hazai és nemzetközi szervezeteinek munkájában;
  • a hazai és uniós szakpolitikai döntéseket segítő elemzéseket, tanulmányokat készít;
  • vizsgálja a határ menti együttműködéseket és hétköznapokat nehezítő jogi akadályokat, és európai jó gyakorlatok feltárásával javaslatokat fogalmaz meg ezek megszüntetésére.

KIEMELT SZAKPOLITIKAI TÁMOGATÁSI REFERENCIÁINK

Nincsenek bejegyzések.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

B-solutions projektjeink vízi turisztikai témában

B-solutions projektjeink vízi turisztikai témában

A CESCI az Európai Határrégiók Egyesülete (AEBR) által koordinált B-Solutions projekt keretében újabb tanulmány megírását és konferencia létrejöttét tette lehetővé. Mint ismert, a B-Solutions projekt helyi szereplők bevonásával tár fel még létező jogi és adminisztratív akadályokat a határokon, és segít ...
Beszámoló a #ACCESS projekt nyitó konferenciájáról

Beszámoló a #ACCESS projekt nyitó konferenciájáról

Az #ACCESS projekt nyitó konferenciájára 2023. szeptember 14-én került sor Kassán. Az eseményen több mint 90-en vettek részt a szlovák-magyar határ menti régióból, köztük a helyi és regionális önkormányzatok, ETT-k, fejlesztési ügynökségek, egyetemek, vállalkozások képviselői és a határ mentén élő ...
Online B-solutions tájékoztató

Online B-solutions tájékoztató

Az Európai Határrégiók Egyesülete (AEBR) online tájékoztatót szervez június 28-án, szerdán (magyar idő szerint 11:30 és 12:15 között), a B-solutions határrégiókkal foglalkozó kezdeményezés és az aktuális felhívás bemutatására ...
Egy nap a helyi termékekről

Egy nap a helyi termékekről

A B-Solutions "CrossMarkets 2.0 – Enhance cross-border selling at local farmers’ markets" című projektjének záró konferenciájára 2023. május 30-án, Lentiben kerül sor ...
Határon átnyúló kihívások kezelése – szeminárium a jogi és adminisztratív akadályokról a Régiók Bizottságában

Határon átnyúló kihívások kezelése – szeminárium a jogi és adminisztratív akadályokról a Régiók Bizottságában

2023. április 17-én a Régiók Bizottsága a határon átnyúló polgárok európai szövetsége tagjaival közösen szemináriumot szervezett a határon átnyúló mobilitást és integrációt akadályozó jogi és adminisztratív akadályokról. Az esemény a Tanács által 2021-ben elutasított, a határon átnyúló európai mechanizmusról (ECBM) ...

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium