Jubileumi konferencia a területi és szervezetközi együttműködésről

+ | 2023. szeptember 27.

2023-ban a WSB Egyetem Területi és Szervezetközi Együttműködési Kutatóintézete  konferenciával ünnepelte fennállásának 5. évfordulóját a lengyelországi Brennában. A CESCI a rendezvény egyik partnere volt, és egy vitaindító előadót is delegált a rendezvényre.

A WSB Egyetem egy lengyel magánegyetem, amely a 3. helyen áll az ország egyetemi ranglistáján. Területi és Szervezetközi Együttműködési Kutatóintézete 2018-ban alakult, és azóta is Brennában rendezi éves konferenciáját. Idén a brennai Hotel Kotarz adott otthont a 10 országból érkezett előadóknak, valamint a további 7 európai, amerikai, afrikai és ázsiai országból online becsatlakozó résztvevőknek.

Az intézet főbb kutatási területeivel összhangban az előadások és a kerekasztal-beszélgetések a területi (különösen a határon átnyúló) és a szervezetközi együttműködéssel foglalkoztak. A résztvevőket Marcin Karol Litwin, a cieszyni Visegrádi Intézet Alapítvány igazgatója, Łukasz Sułkowski, a WSB Egyetem rektorhelyettese és Joanna Kurowska-Pysz, a konferenciát szervező kutatóintézet igazgatója köszöntötte.

Az előadások és a kerekasztal-beszélgetések tematikus köre igen széles volt, a határon átnyúló közszolgáltatásoktól az ASEAN-térség oktatási együttműködési formáiig, a balti-tengeri régió makroregionális stratégiájának tapasztalataitól a Lengyelország és Németország közti határon átnyúló távorvoslásig, a mesterséges intelligencia döntéshozatalban betöltött szerepétől a határ menti területek fenntartható vállalkozásfejlesztéséig stb.

Az egyik vitaindító előadó Ocskay Gyula, a CESCI főtitkára, az NKE-CESCI Határon Átnyúló Együttműködési Kutatócsoport tudományos munkatársa volt. Az előadásában melynek címe „Integration in a re-bordered world? Reflections on the development of cross-border functional areas” (Integráció egy újrahatárolt világban? Reflexiók a határon átnyúló funkcionális területek fejlesztéséről) volt az előadó a jelenkori európai polikrízist tárgyalta és azt, hogy az eddig kialakult határon átnyúló funkcionális területek milyen szerepet játszhatnak a határon átnyúló együttműködés élénkítésében.

A tudományos program mellett a szervezők egy tanulmányútra invitálták a résztvevőket, melynek egyik állomása az ERFA-támogatással felújított grodzieci kastély volt, ahol Lengyelország első modern térképét rajzolták, valamint a jasienicai Hagyományok Kertje, ahol a város polgármestere, Janusz Pierzyna úr adott áttekintést az önkormányzat határon átnyúló projektjeiről és tevékenységeiről.

Az éves konferenciák sorozata 2024-ben is folytatódik. A CESCI továbbra is stratégiai partnere a rendezvénynek, amelyet a lengyel kormány a következő évben is támogat.

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium