ETT-Műhely 2013/1 (Budapest)

Budapest, 2013. február 27-28.

Kivételesen Budapesten találkoztak a magyar részvétellel megalakult és működő ETT-k képviselői. A CESCI által létrehozott és működtetett fórum résztvevői ezúttal beszámolót hallgattak meg az előző műhely óta eltelt időszak eseményeiről, két ETT bemutatkozására került sor, majd megvitatták, hogy miként vehetnek részt az operatív programok készítésében. Az ETT-k egyenként ismertették 2013-as terveiket is.

A műhelyen, amelyen 10 ETT képviseltette magát, elsőként Ocskay Gyula számolt be a legutóbbi, tavaly nyári műhely óta eltelt időszak eseményeiről. Jelezte, hogy elindult a CESCI belső fóruma, amelyen a műhely dokumentumai is elérhetőek lesznek. Az első fontos téma az ETT-k működési támogatásának ügye volt, amelyben a CESCI képviselője nagyobb gondosságra kérte a társulások vezetőit. Az ETT-k részéről elhangzott, hogy perspektivikusan az jelenthetné a megoldást, ha az ETT-k a kistérségi társulásokhoz hasonlóan feladatfinanszírozásban részesülhetnének.

További téma volt az ETT-k láthatósága, szakmai munkája, amelyet erősíteni kell, főként a programozási időszakban. A CESCI ehhez a munkához szakmai és pénzügyi támogatást is nyújt.

A műhelyen ezúttal a győri székhelyű Arrabona és a tatabányai székhelyű, több megyét egyesítő Rába-Duna-Vág ETT mutatkozott be egy-egy prezentációban.

A műhely fő témája az volt, hogy miként kapcsolódhatnak be az ETT-k az operatív programok tervezésébe. A határ menti programok tervezésének állásáról és a részvétel lehetőségeiről Csalagovits Imre, a Nemzetgazdasági Tervhivatal osztályvezetője beszélt. Az ETT-k részéről egyértelmű igényként jelent meg a programozásban történő részvétel.

A műhely második napján az ETT-k delegációja dr. Gál András Leventének, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium volt államtitkárának köszönte meg azt a támogatást, amelyet előző beosztásában nyújtott az ETT-k kialakításához és működéséhez.

A legutóbbi
ETT-műhelyek

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium