INTÉZMÉNYFEJLESZTÉS

intézményfejlesztés

Akármilyen jó, akármennyire integrált egy határon átnyúló projekt, számos alkalommal az nehezíti a megvalósítását, hogy a pályázatban részt vevő partnereknek nincs jogosultsága a határ mindkét oldalán megvalósítani a tevékenységeket, és nem tudnak gondoskodni az így megépített közös infrastruktúra (pl. kerékpárút) fenntartásáról.

Hasonlóképpen jelent problémát az, hogy egy adott határtérség integrált fejlesztési stratégiájának nincs gazdája, nincs, aki a megvalósítást koordinálja, felvállalja.

Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy az egymásra találó határ menti szereplők a kezdeti barátkozás rendszeressé válásával egyre jobban megismerik egymást és egymás adottságait. Számtalan esetben felismerik, hogy az erőforrásaikat közösen jobban ki tudnák használni. Esetenként maga az élet (pl. egy tűzeset, egy árvíz) készteti őket arra, hogy egy-egy problémára közösen keressenek megoldást. Ennek eredményeként jönnek létre közös, határon átnyúló tűzoltóságok, mentőszolgálati, orvosi együttműködések, közösségi közlekedési szolgáltatások, stb. Ezek a szolgáltatások nagy kihívást jelentenek, hiszen meg kell hozzájuk teremteni azt az intézményt, amely az adott feladatokat a határ mindkét oldalán el tudja látni – és ez nem is egyszerű feladat! Az érintett országok jogrendje, közigazgatási rendszere, szokásai, kulturális-nyelvi adottságai közötti különbségek komoly akadályt jelentenek az esetenként emberéleteket jelentő beavatkozások megvalósítása szempontjából.

Szerencsére az Európa Tanács jóvoltából már 1980 óta rendelkezésre állnak azok a modellek, amelyek segítségével ilyen intézmények létrehozhatóak (ezt az ún. Madridi Keretegyezmény biztosítja), és az elmúlt évtizedben az Európai Unió is jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy az integrált határon átnyúló programok, stratégiák és projektek menedzseléséhez, a határon átnyúló szolgáltatások ellátásához szükséges jogi hátteret biztosítsa.

Egyesületünk úttörő munkát végez az ilyen határon átnyúló struktúrák kialakítása terén a közép- és kelet-európai térségben.

SZOLGÁLTATÁSAINK TARTALMAZZÁK

  • határon átnyúló partnerségek, városi és régiós együttműködések létrehozását, szakmai koordinációját,
  • az EU-s jog alapján működő, ún. európai területi társulások (ETT-k) alapításának, elindulásának, szakmai munkájának, fejlesztéseinek támogatását,
  • a határon átnyúló szolgáltatások kialakításához kapcsolódó jogi, pénzügyi és adminisztratív feltételek vizsgálatát, összehasonlító elemzését,
  • intézményfejlesztési stratégiák kidolgozását.

KIEMELT INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI REFERENCIÁINK

Nincsenek bejegyzések.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Javaslatok, ajánlások és megjegyzések Ukrajna „A határon átnyúló együttműködésről” szóló új törvénytervezetére vonatkozóan

Javaslatok, ajánlások és megjegyzések Ukrajna „A határon átnyúló együttműködésről” szóló új törvénytervezetére vonatkozóan

A dokumentum szisztematikusan elemzi a törvénytervezetet, és összesen 14 cikkhez kapcsolódóan tesz javaslatokat. Az összeállítás angolul és ukránul is olvasható ...
Folytatódott a világörökségi helyszín közös menedzsmentszervezetének előkészítése

Folytatódott a világörökségi helyszín közös menedzsmentszervezetének előkészítése

A harmadik műhelytalálkozóját tartotta 2022. március 2-án Fertőszéplakon a Fertő/Neusiedler See világörökségi helyszín közös menedzsmentszervezetének előkészítését célul kitűző Helyi Támogató Csoport (HTCS) ...
Fertőszéplakon folytatódott a Fertő/Neusiedler See határon átnyúló világörökségi helyszín közös menedzsmentszervezetének előkészítése

Fertőszéplakon folytatódott a Fertő/Neusiedler See határon átnyúló világörökségi helyszín közös menedzsmentszervezetének előkészítése

A Fertő/Neusiedler See határon átnyúló világörökségi helyszín közös menedzsmentszervezetének létrehozását szolgáló helyi támogatói csoport második találkozójára 2021. november 10-én, Fertőszéplakon került sor. A CESCI munkatársai bemutatták az összeállított benchmark eredményeit, és interaktív módon kikérték az összegyűltek véleményét az azonosított együttműködési ...
A határon átnyúló mentőszolgálatok együttműködését elősegítendő mentős szemináriumokat és tanulmányutat szerveztünk

A határon átnyúló mentőszolgálatok együttműködését elősegítendő mentős szemináriumokat és tanulmányutat szerveztünk

A mentőszolgálatok határon átnyúló együttműködésének elősegítésén szervezetünk évek óta dolgozik. Idén szemináriumok és tanulmányút szervezésével segítettük elő az együttműködés kialakulását ...
Szakmai látogatás a kehli Euro-Institut szervezetnél

Szakmai látogatás a kehli Euro-Institut szervezetnél

2021. október 5-én a CESCI főtitkára szakmai látogatást tett Kehlben, az ottani Euro-Institutnál. A két szervezet képviselői kifejezték szándékukat, hogy együttműködésüket intenzívebbé teszik ...

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium