Széles partnerséggel az Európai Területi Együttműködés jobb láthatóságáért

| 2021. július 21.

Egy nemzetközi konzorcium tagjaként a CESCI is részt vesz egy ún. tömeges online nyílt kurzus (MOOC) kifejlesztésében, amelynek célja, hogy az Európai Unió európai területi együttműködési politikáját népszerűsítse. A tenderfelhívást az Európai Bizottság jelentette meg, és egy hattagú konzorcium nyerte el, a Strasbourgi Egyetem vezetésével.

A területi együttműködésre eddig elköltött, több mint 30 milliárd eurós költségvetési keret ellenére, az uniós állampolgárok még mindig kevéssé ismerik a Kohéziós Politika második célkitűzését, nevezetesen az Európai Területi Együttműködést (ETE). Annak érdekében, hogy a szakpolitika által érintett célcsoportok körét bővítse, az Európai Bizottság közzé tett egy tenderfelhívást, amelynek célja, hogy erősítse az európaiak ismereteit az ETE-vel kapcsolatban, és bevonja az akadémiai szektor szereplőit a témával kapcsolatos kutatásokba.

A szerződésre kiválasztott konzorciumot a Strasbourgi Egyetem (FR) vezeti, és tagja a Thesszaloniki Egyetem (GR), az Artois-i Egyetem (FR), a kehli Euro-Institut (DE), a Mission Opérationnelle Tranfsrontalière (FR) és a CESCI (HU). A megbízás keretében a partnereknek egy online oktatási segédanyagot (egy ún. nevezett MOOC-ot) kell fejleszteniük, amely hétköznapi esetek és példák segítségével átfogó képet ad az ETE céljairól, történetéről, eredményeiről és a határtérségek lakóinak életére, illetve bővebben az európai integrációs folyamatra gyakorolt hatásairól. 

A projekt ütemezésének megfelelően a MOOC első verziója 2022 elején kerül publikálásra és tesztelésre. A tesztet egy ellenőrzési fázis követi, amikor a partnerek a képzési anyagot továbbfejlesztik, majd a második változatot is tesztelik 2022 nyarán. A cél egy olyan oktatási anyag kialakítása, amelyet a felsőfokú oktatási intézmények is használhatnak.

A CESCI részt vesz a MOOC fejlesztésében és tesztelésében, valamint koordinálja a partnerek azon tevékenységeit, amelyekkel a felhasználóknak a kurzuson történő részvételét segítik.

Az összesen 80 ezer eurós projekt július 7-én kezdődött, az indító műhellyel.

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium