Határon átnyúló területi monitoring – 2. szeminárium
Határtani kutatások + Tudásmegosztás | 2014. október 01.
Határtani kutatások + Tudásmegosztás | 2014. október 01.
2014. szeptember 30-án, Budapesten a Francia Intézet konferenciatermében, a CESCI, a Mission Opérationnelle Transfrontalière (MOT) és a Francia-Magyar Kezdeményezések Egyesületének (INFH) társszervezésében került megrendezésre a Határon Átnyúló Területi Monitoring – 2. szeminárium című rendezvény. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Francia Intézet támogatásával megvalósult szeminárium egy 2012-ben, Nancyban indult kezdeményezés folytatása volt, annak eredményein alapult.
A megjelenteket Hervé Ferrage, kulturális és együttműködési tanácsosa, a budapesti Francia Intézet igazgatója, Magyar Levente, gazdaságdiplomáciai helyettes államtitkár (Külgazdasági és Külügyminisztérium), Olivier Denert, a MOT főtitkára, valamint Martín Guillermo Ramírez, az AEBR (Európai Határrégiók Szövetsége) főtitkára köszöntette. Az első panel során az előadók különböző szempontok alapján ismertették a megfelelő statisztikai adatok és az állandó területi monitoring hiánya által okozott nehézségeket. James Scott a Kelet Finnországi Egyetem Karélia Intézetének professzora, valamint a Határtani Egyesület (Association of Borderland Studies) ügyvezető titkára képviselte a kutatási területet, míg Gilles Toutin Területi Egyenlőségért Felelős Főbizottság (CGET-Commissariat général à l’égalité des territoires) munkatársa a területi monitoring nézőpontjából ismertette a legfontosabb akadályokat. A területi tervezés során felmerülő nehézségeket Jaschitz Mátyás, a CESCI tervezési igazgatója mutatta be, míg Ieva Kalnina az INTERACT fejlesztő-oktatója az ETE programok értékelése során használt adatgyűjtési folyamatról és a folyamat során felmerülő akadályokról beszélt. Az előadók rámutattak a téma szempontjából releváns problémákra és egyöntetűen hangsúlyozták a határon átnyúló együttműködés szükségességét.
A második panel keretében a határon átnyúló területi monitoring olyan európai jó példái kerültek bemutatásra, melyek iránymutatást adhatnak a közép-európai együttműködés megteremtéséhez. Nuño Almeida, a Norte de Portugal-Castilla y León és a Norte de Portugal-Galicia munkacsoport biztosa ismertette a galícia és észak-portugál statisztikai atlaszt, majd Daniel Svärd, Skåne Region projektmenedzsere és osztályvezetője mutatta be a svéd-dán határon megvalósított Örestat modellt. Manuela Studer, Bázel kanton projektmenedzsere, valamint Peter Mowitz, Rheinland-Pfalz tartomány projektmenedzsere a francia-német-svájci részvétellel kidolgozott SIGOR-GISOR modellről beszélt, míg Ralf P. Meyer Aachen régió regionális fejlesztési ügynökségének projektmenedzsere a német-holland-belga együttműködésen alapuló „Locator: határtalan információk vállalkozásoknak” című projektet mutatta be.
A harmadik, egyben záró panel célja az volt, hogy meghatározza az európai intézmények szerepét a sikeres területi monitoring kereteinek megteremtésében. Olivier Denert, a MOT főtitkára bemutatta a francia Területi Egyenlőségért Felelős Főbizottság által a szomszédos országokkal partnerségben, a Nancy kezdeményezés eredményeként kialakított rendszert. A Nancy szeminárium tehát megindította a folyamatot, a Budapesti kiterjeszti azt Közép-Kelet Európa területére, míg a következő lépések az olasz és luxemburgi elnökség keretében várhatók. Ennek fényében Jean-Claude Sinnner, kormányzati tanácsadó (The Grand Duchy of Luxemburg) ismertette a luxemburgi elnökség releváns céljait és terveit, végül Nathalie Verschelde az Európai Bizottság Regionális Politikáért Felelős Főigazgatóság, Határon átnyúló együttműködésekért felelős osztályának osztályvezető helyettese reflektált a korábban hallottakra, valamint kitért az Európai Bizottság szerepére. Beszédében hangsúlyozta a területi monitoring fontosságát az európai területi együttműködés megvalósítása tekintetében.
A szeminárium Ocskay Gyula a CESCI főtitkárának köszönő szavaival zárult.
A szemináriumon elhangzott előadások és további hasznos információk ide kattintva érhetők el.
A Nancy szeminárium (2012)
A Mission Opérationnelle Transfrontalière (MOT), a DATAR (területfejlesztési és regionális versenyképességi tárcaközi delegáció, FR) és a FNAU (Urbanisztikai Ügynökségek Nemzeti Föderációja, FR) 2012-ben, Nancy-ban (Franciaország) szemináriumot rendeztek a határon átnyúló területi adatgyűjtés témájában. A szeminárium sikeres volt, a megjelent országok (Franciaország, Németország, Belgium, Luxemburg, Olaszország) képviselői megállapodtak egy a határrégiókban gyűjtött statisztikai adatok harmonizációjáért felelős munkabizottság létrehozásáról.
Miért fontos a területi monitoring?
Az Európai Unió területi kohéziója, valamint az Egységes Piac fejlesztése megkívánja egyrészt a belső határok megnyitását, illetve a jogi és adminisztratív akadályok lebontását, másrészt az integrációs folyamat, megfelelő adatbázisokon alapuló, helyes felmérését és elemzését.
A statisztikai adatgyűjtési módszerek és az adatgyűjtés a nemzeti kompetenciák körébe tartozik, melynek eredményeképp az adatgyűjtés alapjául szolgáló területi (adminisztratív) egységek és a mérés időzítése (adatgyűjtés gyakorisága) országonként eltérnek. Ezek az eltérések alapvetően akadályozzák a transzeurópai területi, gazdasági és társadalmi folyamatok jobb megértését, de a legsúlyosabb problémát a határ menti régiók esetében okozzák, ahol szükséges lenne a határon átnyúló áramok mérése.
Habár az Eurostat minden tagállamról (és néhány EU-n kívüli országról) ugyanazt a módszertant követve gyűjt adatokat,
A belső határok jobb átjárhatósága, illetve egy az európai nemzetek közötti magasabb szintű gazdasági integráció és erősebb szocio-kulturális együttműködés érdekében szükséges az adatbázisok jobb elérhetősége illetve az adatgyűjtési folyamatok és a mérések magasabb szintű összehangolása. Mindez megkívánja a nemzeti statisztikai és tervező intézmények együttműködését.
Mi a szeminárium célja?
A Nancy szeminárium keretében Franciaország és a szomszédos országok képviselői találkoztak. Azonban a helyzet Kelet-Közép-Európában teljesen más, hiszen az országok átlagos mérete kisebb (kb. 75 000 km2) mint Nyugat-Európában, a határok száma magasabb, valamint a határok státusza (beleértve a Vasfüggönyt) évtizedekig gátolta az érintett szereplőket a munkában, a közös régiófejlesztésben. Az EU bővítésnek köszönhetően egyre több volt kommunista állam csatlakozott az Európai Unióhoz, mely nem csak a határok megnyitását teszi lehetővé, egyben lehetőséget biztosít stratégiai szemléletű együttműködések megkezdésére is. Mindamellett a stratégiai együttműködéshez szükség van az aktuális helyzet értékelésére, mely lehetetlen a megfelelő, széles körű adatok elérésének garantálása nélkül.
A szeminárium fő céljai a következők:

ETT-Műhely 2014/3 (Ráckeve)