Közreműködés a Pons Danubii ETT alapításában
A Pons Danubii Európai Területi Társulást 2010. december 15-én vették nyilvántartásba, három szlovákiai (Ógyalla, Gúta, Révkomárom) és három magyarországi (Komárom, Tata, Kisbér) önkormányzat összefogásával, majd a későbbiekben Oroszlány városa is csatlakozott a Csoportosuláshoz. Az ETT működési területe összesen 544,5 km2-t fed le, a Vértes peremvidéke, a Bakonyalja, valamint a Duna és Vág folyók térségében. Az ETT székhelye a szlovákiai Révkomárom város, a Csoportosulás teljes népességszáma 99 749 fő.
A Társulás célja, hogy az Európai Unió társfinanszírozásában, területi együttműködésben megvalósuló programok végrehajtása révén, a Társulás jogi személyiségének előnyeit kiaknázva, a lehatárolt települések közigazgatási határain belül, közös és együttes fejlesztési program kidolgozása mellett, lehetővé tegye és előmozdítsa a gazdasági és társadalmi kohézió megerősítését és elősegítését.
A társulás specifikus céljai a következők:
- a Társuláson belüli határon átnyúló kohézió növelése,
- projektek megvalósítása a közös stratégiai fejlesztés érdekében,
- a Társulás területén élők hétköznapi életének megkönnyítése.