Határtérségek: végzet vagy ellenálló-képesség?

| 2022. június 28.

Az Európai Régiók Bizottságával és az Európai Bizottsággal együttműködésben, a francia EU-elnökség égisze alatt rendezte meg a Mission Opérationnelle Transfrontalière (MOT) a második össz-európai Határ Fórumot. A rendezvény, amely mintegy 150 szakértőt vonzott a helyszínen, és megközelítőleg ugyanekkora hallgatóságot on-line formában, a párizsi nemzetközi egyetemen került megrendezésre, 2022. június 21–22-én.

A 13 kerekasztal-beszélgetés résztvevői a határokat és a határon átnyúló együttműködést érintő témákat átfogó módon tárgyalták, az erőforrások és az energia közös menedzsmentjétől a határon átnyúló közszolgáltatásokig és kormányzásig, bevonva a fiatalokat is. A résztvevőket Christian Dupessey, a MOT elnöke köszöntötte, aki maga mellé invitálta a színpadra Fejes Zsuzsannát, a CESCI és Karl-Heinz Lambertzet, az AEBR elnökét. A három vezető kifejezte szándékát, hogy egyesítik erőiket annak érdekében, hogy megkönnyítsék a határok átjárhatóságát, és megvédjék az eddig elért eredményeket. A három egyesület politikai nyilatkozata elérhető volt a konferencia során szétosztott dokumentumok és kiadványok között.

A hozzászólók – prezentációk megtartása helyett – professzionális médiaszemélyiségek által moderált kerekasztal-beszélgetéseken vettek részt. Ez a megoldás lehetővé tette számukra véleményük kifejtését és ütköztetését, amely így élénk, a közönséget is bevonó diszkussziót eredményezett. Utóbbiak olyan innovatív megoldásokról nyerhettek információkat, mint a regionális Zöld Megállapodás az okszitán régióban, a hidrogén növekvő felhasználása a holland-német határtérségben, a Genf kanton részéről a környező, részben franciaországi térségek számára biztosított adóvisszatérítés, tekintettel az ingázó munkavállalókra, a közös közösségi közlekedési jegyrendszer a cseh-lengyel-német hármas határ térségében, a határon átnyúló városfejlesztési terv a háromnemzetiségű bázeli eurodistrict területén és a Pireneusokat lefedő ifjúsági fórum kulturális és nyelvi projektjei.

A résztvevők felhívták a figyelmet a határoknak a járvány idején történő lezárásából, a Brexitből, a gazdasági élet renacionalizációjából (de-globalizációjából) és a határok biztonságossá tételének növekvő fontosságából következő dramatikusan negatív hatásokra.

A rendezvény záró paneljében Emmanuel Brunet-Jailly, a Victoria Egyetem professzora felhívta az európai intézményeket és a nemzeti hatóságokat, hogy a határtérségeket az általuk képviselt ‘kritikus tömeg’-nek megfelelően kezeljék, mivel ezek az EU területének 40%-át képviselik, míg ott él a lakosság 37%-a. Marc Lemaître, a DG Regio főigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy az európai integrációból a határtérségek profitáltak a legtöbbet, ezért ők a leginkább érdekeltek annak megóvásában. Petr Blizkovsky, a Régiók Bizottsága főtitkára a civil részvétel szükségességét húzta alá, hiszen az állampolgárok azok, akik a mindennapi életük során szembesülnek az európai integráció hiányosságaival, ezért ők rendelkeznek a megfelelő tudással is a megoldások beazonosításához.

A gazdag eszmecsere 2024-ben folytatódik, a határok harmadik fórumán.

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium