ETT-Műhely 2018/2 (Budapest)

Budapest, 2018. június 21.

Idén már második alkalommal került megrendezésre az Európai Területi Társulások műhelytalálkozója, amelyet idén 2018. június 21-én tartottak a Külgazdasági és Külügyminisztérium Regionális és Határ Menti Fejlesztések Főosztálya rendezésében.

A műhelytalálkozót Kiss-Parciu Péter regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár köszöntője nyitotta meg. A találkozó délelőtti részében a résztvevők tájékoztatást kaptak a növekedés és kohézió előmozdításával kapcsolatos lehetőségekről a határrégiókban, a Bethlen Gábor Alap támogatási lehetőségeiről, valamint bemutatásra került az Ister-Granum ETT Dunaradvány-Neszmély komp projektje is.

Ezt követte a jogi akadálymentesítés előrehaladásával, és az ETT monitoring rendszerrel és honlappal kapcsolatos információk megosztása. Ezt követően bemutatásra kerültek a Kisprojekt Alappal kapcsolatos aktuális tudnivalók, valamint az ETT-k 2014-2020 közötti fejlesztési stratégiájához kapcsolódó kérdőív is. A szakmai program lezárásaként a KKM munkatársai egyeztettek az ETT-kkel az őket érintő aktuális kérdésekről.

A legutóbbi
ETT-műhelyek

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium