ABS határ menti piknik

Idén második alkalommal került megrendezésre az ABS (Association for Borderlands Studies) világkonferenciája, melynek ez alkalommal Bécs és Budapest adott otthont. A Bécsből Budapestre tartó út során a CESCI a több mint 150 érdeklődő résztvevő számára július 11-én tanulmányutat szervezett a Sankt Margarethen-i és a sopronkőhidai határátkelőhely melletti 1989-es Pán-európai Piknik Emlékhelyre.

Azért választottuk a vasfüggöny első megnyitásának helyszínét, mert a világ minden tájáról érkező határtudósok számára ez egy különösen lenyűgöző és elgondolkodtató jelentőségű színtér. A helyszínen három egymást követő előadást hallgathattak meg az érdeklődők: Bartók Béla a kommunista határrezsim sajátosságait ismertette (előadása letölthető itt), Nagy László – az 1989-es piknik egyik szervezője és szemtanúja – a határnyitás eseményeit, körülményeit mesélte el, míg egyesületünk főtitkára, Ocskay Gyula előadása (letölthető itt) hidat képezett a történelmi események és a jelen között, hiszen ő a magyar határok mentén az elmúlt 30 évben bekövetkezett fejleményekről, a határ menti együttműködés mai helyzetéről beszélt.

Az eseményt egy grill ebéd zárta, amely kiváló lehetőséget biztosított a résztvevőnek, hogy élményeiket, meglátásaikat megoszthassák egymással mielőtt folytatták útjukat Budapestre.

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium