ETT-Műhely 2014/1 (Budapest)

Budapest, 2014. március 12-13.

2014. március 12-13-án, Budapesten került megrendezésre a soron következő ETT-műhely. A két napos rendezvényen a működő, magyar illetékességű ETT-k mellett részt vettek a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Miniszterelnökség, valamint a határ menti programok tervezéséért felesős szervezetek képviselői is.

A műhely kezdetén Ocskay Gyula, a CESCI főtitkára köszöntötte az Európa-kapu ETT, az EGTC Award 2014. évi díjazott szervezetének képviselőjét, dr. Kres Tímeát, majd ezt követően Ivády Nóra, a KIM munkatársa és Ocskay Gyula moderálásával kezdetét vette az ETT-k aktuális helyzetét körüljáró interaktív beszélgetés.

Az első napirendi pont keretében ismertetésre került a magyar határszakaszt is érintő formálódó ETT-k aktuális helyzete, valamint szó esett a legújabb kezdeményezésekről is. Ezt követően a decemberben megjelent friss ETT rendelethez kapcsolódó újdonságokat ismertették: a folyamat aktuális fázisában a tagállamok készítik elő nemzeti jogszabályaikat, természetesen Magyarországon is különböző módosításokra fog sor kerülni. A közelmúlt eseményeit illetően szó esett a jóváhagyó hatóságok harmadik konferenciájáról, valamint az Európa Tanács Madridi Keretegyezmény harmadik kiegészítő jegyzőkönyve témájában rendezett szemináriumáról, melynek folytatására Magyarországon kerül sor, májusban. A résztvevők a KIM vezetésével megvitatták a 2014. évi ETT támogatások ügyét, majd az aktuális Európai Uniós pályázatok kerültek bemutatásra.

Ezt követően Kiss-Parciu Péter (EIB Budapest Duna Kontakt Pont) ismertette a tervezett Projekt Előkészítő Alap (angolul: Technical Assistance Facility: TAF) működését. A rendszer nagyprojektekhez vagy integrált fejlesztésekhez nyújt támogatást, oly módon, hogy a pályázó közvetlen pénzügyi támogatást nem kap, helyette azoknak a szakértőknek a díját finanszírozzák meg, akik a projekt előkészítését végzik.

A szerdai nap délutáni programjában az ETT-k számoltak be jelenlegi munkájukról és jövőbeli terveikről. Előadást tartott a Novohrad-Nógrád, az RDV, az Ister-Granum, az Arrabona, a BTC, a Via Carpatia, a Sajó-Rima, a Pannon, az Európa-kapu, az Abaúj-Abaújban, a Bodrogközi, valamint a Pons Danubii ETT képviselője.

A csütörtök délelőtti programban három előadás hangzott el a határ menti programozás fejleményeiről. Ocskay Gyula, a CESCI képviseletében a magyar-szlovák, Matolcsy János, a KPMG munkatársa a magyar-román, míg Lunk Tamás, a VitalPro Kft. nevében ismertette a horvát-magyar és a szerb-magyar program aktuális állását.

A műhely, mely a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium finanszírozásával valósult meg, egy közös ebéddel zárult.

A legutóbbi
ETT-műhelyek

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium