ETT-Műhely 2013/2 (Piliscsaba)

Piliscsaba, 2013. május 22-23.

2013. május 22-23-án, Piliscsabán került megrendezésre a magyar Európai Területi Társulások negyedik műhelye. A jobb információáramlás és a közös fellépések sikerének biztosítása érdekében létrehozott fórum találkozóján az ETT-k képviselői mellett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal munkatársai is részt vettek. Egyesületünket Ocskay Gyula főtitkár képviselte.

Az első napirend keretében Ocskay Gyula (CESCI) és dr. Ivády Nóra (KIM) számolt be az ETT-ket érintő ügyekről. Előbbi felhívta az ETT-k figyelmét a közelgő határidőre a beszámolási kötelezettségekkel kapcsolatban, majd külön beszélt a hazai és nemzetközi jelenlét fontosságáról. Ennek érdekében javasolta, hogy a magyar ETT-k nevében egyikük váljon az Európai Határrégiók Szövetségének (AEBR) tagjává, valamint hogy az egyes ETT-k képviselői vegyenek részt az általuk érdekelt Duna stratégiás munkacsoportok tevékenységében.

Dr. Ivády Nóra beszélt a 2013-as ETT-támogatásról, az EGTC rendelet felülvizsgálatának aktuális állásáról, az ETE-programokkal kapcsolatos programozásról és koordinációról, a brüsszeli H4 HUNOR iroda tevékenységéről, illetve az idei Pálfi István emléknapról. A KIM főosztályvezetőjének előadása után számos kérdés és felvetés érkezett, többek között az Integrált Területi Beruházásokkal és az ETT-k távlati finanszírozásával kapcsolatban.

A második napirendi pont keretében került sor az ETT-k bemutatkozására. A Banat-Triplex Confinuim ETT-t Dudás-Kószó Katalin menedzser mutatta be, az Európa Kapu ETT tevékenységét Csetnek Tímea igazgató ismertette, míg Lóska János igazgató beszélt a Novohrad-Nógrád ETT-ről.

A szünet után az ETT-k alternatív finanszírozási lehetőségeivel kapcsolatban három „esettanulmány” került bemutatásra, majd a CESCI részéről is elhangzott egy előadás. Az előadásokat a résztvevők által megfogalmazott javaslatok megvitatása követte.

A találkozó második napján került sor a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatallal történő konzultációra. Az intézményt Fretyán Lívia és Szilágyi Orsolya képviselték, utóbbi részletes tájékoztatót tartott az ETT-s pályázatokkal kapcsolatos tudnivalókról.

Az Európai Területi Társulások következő műhelye várhatóan 2013 júliusában kerül megrendezésre.

A legutóbbi
ETT-műhelyek

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium