ETT-Műhely 2012/2 (Lovasberény)

Lovasberény, 2012. augusztus 28-29.

2012. augusztus 28-án és 29-én a CESCI szervezésében, Lovasberényben került megrendezésre a második ETT-műhely.

A megnyitóebéd után három ETT – az Ister-Granum, az Abaúj-Abaújban és a Pons Danubii – 20-20 perces bemutatkozó előadására került sor. A délután második felében az integrált területi tervezés és az integrált területi beruházások (ITB) témája volt napirenden, valamint konzultációra került sor a meghívott minisztériumi szakértőkkel (KIM, NGM) az ETT-k által kidolgozandó és 2014 után megvalósítandó ITB-kről.

A rendezvény második napján a vendég Magyar Levente, a Miniszterelnöki Hivatal külügyi helyettes államtitkára volt, akivel stratégiai egyeztetésre került sor. A délelőtt második felében az ITB-kkel kapcsolatos ETT-s álláspont véglegesítése volt a program.

Egyéb témák, amelyekről a műhely keretében egyeztettek az ETT-k képviselői, a CESCI és a minisztériumok szakértői:

  • részvétel a brüsszeli Open Daysen: stand, közös füzetek, közös program;
  • hazai finanszírozású projektek kérdése;
  • megyei fejlesztési koncepciók;
  • ETT-tanulmánykötet.

Forrás: Pons Danubii ETT

A legutóbbi
ETT-műhelyek

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium