Bevezetés

A Cross-Border Review idei évkönyve egy Európa- és világszerte is gyorsan változó geopolitikai környezetben készült. A 2022-es évre rányomta a bélyegét egy független állam szuverenitása elleni agresszív támadás, melyet egy birodalmi téveszmékkel megszállott idegen hatalom követett el. Megtörtént az elképzelhetetlen és irracionális, amiben Putyin háborúja nemcsak az eurázsiai Orosz Birodalom visszaállítására irányuló törekvésén, hanem egyben egy nihilista, zéró összegű geopolitikai játszmán is alapul. Ez már nem pusztán Ukrajna legyőzéséről szól. Putyin meg van róla győződve, hogy az egész Nyugattal áll háborúban, és a fennmaradásért kell megküzdenie a NATO és egyéb fenyegetésekkel szemben. A kölcsönös függőség felismerésén és a közös előnyszerzésen alapuló együttműködés még a legjobb időkben sem volt része Vlagyimir Putyin geopolitikai eszköztárának. Ráadásul, a pluralista és liberális politikai kultúrák az orosz kormány szemében ellentétesek az orosz nemzeti érdekekkel. Az EU tehát ellenség, hiszen olyan értékeket és normákat képvisel, amelyek az értelmezésük szerint aláássák a kulturális hagyományokat és a nemzeti identitásokat.

Egy ilyen agresszió sújtotta helyzetben milyen kilátásai vannak az EU-n belüli, illetve az EU és szomszédai közötti békés együttműködésnek? Ahogy azt a Cross-Border Review jelen kiadványa is mutatja, a határon átnyúló együttműködés és a kultúrák közötti párbeszéd a számos kihívás ellenére jelenleg is él és virul. Nemcsak az állami szereplők politikai kötelezettségvállalásai miatt maradnak fenn ezek a típusú együttműködések, hanem a hierarchikus hatalmi struktúrákat és a társadalmi kirekesztést megkérdőjelező civileknek és társadalmi csoportoknak köszönhetően is. A diverzitás és a befogadás valóban az autokratikus és antidemokrata erők ellenségei, mivel az élet azon területeire fókuszálnak, amelyek összekötik az embereket kultúrákon át, a nemzeti kivételesség és különbözőség narcisztikus eszméinek dédelgetése helyett. Ezt szem előtt tartva, nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a demokrata értékek nem adottak, önállóan nem értelmezhetők, és nem magától értetődők: az adott helyi környezet és feltételrendszer tükrében alakulnak ki. Az európai demokráciáknak és az EU-nak nem lenne szabad másokat megrögzötten arról leckéztetnie, hogy mi számít demokráciának és liberálisnak. Az együttműködésnek, amennyiben a befogadást, és ezáltal a társadalmi integrációt szorgalmazza, a kölcsönös tanulásról, és a demokratikus értékek közös megteremtéséről kellene szólnia. Ezek az elképzelések azonban erősen idealisták, ha a cél a méltányos gazdaságok, társadalmi igazságosság és globális kormányzás gyors elérése. Holott a valóságban, a határon átnyúló- és kultúrák közötti együttműködés sokkal inkább jelent egy fokozatos változást mind a gondolkodásmód, mind pedig az alkalmazott módszerek tekintetében.

Idén a Cross-Border Review elkészítéséhez érkezett, tudományosan sokszínű írások  figyelemreméltó beszámolókat mutatnak be az együttműködési gyakorlatokról és környezeti feltételekről, különböző területi színtereken. A kultúrák közötti párbeszéd mint fizikai, mentális és ideológiai határátlépés összetettségéről is biztosítanak gondolatébresztőt. A szerzők nézőpontjai és tapasztalatai széles skálán mozognak, képviselnek többek között elméleti, gyakorlati, normatív, pragmatikai és kritikai szempontokat is. Ebben a kiadványban globális, európai és a haiti diaszpórához kapcsolódó nézőpontokba nyújtunk betekintést. Továbbá, ahogy a sorozat korábbi számaiban, idén is bemutatunk olyan kutatási beszámolókat Erasmus Plus projektekről, amelyek a különböző európai országokban tevékenykedő civil társadalmi szervezeteket kötik össze. Az együttműködés és párbeszéd ezen lentről felfelé irányuló perspektívái ösztönzik az aktív párbeszéd kialakulását arra vonatkozóan, hogy a horizontális tanulási folyamatok miként segítik elő a bizalom és a kormányzási képesség kiépítését.

A kiadvány áttekintése

Cikkek

A határon átnyúló együttműködésről és a kultúrák közötti párbeszédről szóló rész nyitó gondolataiban James Scott a regionális együttműködésre és az EU Szomszédság (Neighbourhood) elnevezésű projektjére helyezi a hangsúlyt. Ennek részeként Scott felhívja a figyelmet a fenntartásokra, amelyek a Keleti Partnerség (EaP) megvalósítása és az EU Szomszédságpolitikája révén merültek fel. Mit tehetünk azért, hogy a jelenlegi feszült és változékony környezetben hatékonyan alkalmazkodjunk a bizonytalansághoz? Ezen írás fő gondolata, hogy a civil társadalmi hálózaton alapuló együttműködés által lehetséges fokozni az EU-s szomszédsági kapcsolatok befolyását, alkalmazkodóképességét, és a belőlük származó kölcsönös előnyöket. Az ún. Szomszédságon belül az EU-nak sajátos geopolitikai szerepet tulajdonító felülről lefelé irányuló megközelítés alkalmazása helyett ez az érvelés a regionális együttműködési dinamikák és a támogatási rendszer újragondolását szorgalmazza. A javasolt megközelítés lényege, hogy a strukturált kapcsolatok és feltételrendszer hagyományos modelljeit hátrahagyva a határon átnyúló regionális együttműködést mint a „civil szomszédság” alapját kell előtérbe helyezni. Bár ez a megközelítés nem kínál teljeskörű megoldást az együttműködés összes problémájára, mégis, a civil társadalmi hálózatok elengedhetetlen erőforrást biztosítanak a bizalom, a közös megegyezés, a problémákon és szereplőkön átívelő gyakorlatias együttműködés elősegítéséhez.

A következő cikkben Aleksandar Pavleski és Rade Raljkovčevski vitatják meg az oktatás szerepét az együttműködésben, amelyet hagyományosan mind a béke kiépítésére, mind pedig konfliktusok szítására felhasználtak. Ilyen értelemben az oktatást, különösen a béke megteremtésében betöltött szerepét tekintve, a stratégiai béketeremtési megközelítések szerves részének tekintik. Az oktatás és a béketeremtési stratégiák közötti kapcsolat az oktatás azon szerepéből fakad, amelyet a gyűlölet átalakításában, a csoportok közötti kommunikáció megteremtésében, a kapcsolatok és identitások kialakításában, a kölcsönös bizalom kiépítésében és a társadalmi kohézió elősegítésében játszik. A szerzők Burton emberi szükségletekről szóló elméletére alapoznak, miszerint a konfliktusok forrásai a kielégítetlen elismerésre, biztonságra és identitásra irányuló alapvető emberi szükségletek. Ebben a helyzetben a felsőoktatás szerepét nem szabad alábecsülni. Példaként részletesen bemutatják azt az új interdiszciplináris mesterszakot, amelyet három macedón egyetem, illetve a svéd Gothenburg Egyetem valósított meg. Ez az írás kifejezetten a béketeremtés azon körülményeire fókuszál, amelyeken belül maga a projekt is létrejött.

A felsőoktatás egy másik példáját, a határon átnyúló együttműködések javításában játszott szerepét, Miloš Petrović mutatja be. Ebben a tanulmányban a közép-európai felsőoktatási csereprogramba (CEEPUS) nyerhetünk betekintést, amely a kifejezetten a közép- és kelet-európai országokat célzó nemzetközi felsőoktatási együttműködés legelismertebb programjai közé tartozik. Az Erasmus Plus egy EU-kohéziót támogató eszközből fokozatosan alakult át egy nemzetközi, és egyre inkább globális fokúszú programmá. Ezzel szemben, a CEEPUS földrajzilag továbbra is Európa keleti, jobban mondva, nem nyugati részeire koncentrál. Ez a tanulmány azt kutatja, milyen szerepet játszik a CEEPUS program a két megállapodó fél, Szerbia és Horvátország közötti szorosabb együttműködés elősegítésében. A potenciális jelentősége ellenére azonban, a szerző szerint a CEEPUS nem kapott elég figyelmet a tudományos szakirodalomban. Jelen írásával is ezt a hiányt igyekszik betölteni.

Ezután Hajdú Zoltán és James Scott írása foglalkozik a határon átnyúló együttműködés regionális vonatkozásaival. Itt kifejezetten a Kárpát-medence földrajzi fogalmán van a hangsúly, illetve azon, hogy mindez miként jelent meg a regionális fejlődés és a határon átnyúló területi együttműködés 1989 utáni magyar koncepcióiban. Ahogy a szerzők is utalnak rá, ez egy igen vitatott regionális szemlélet. Azokat a feszültségeket is kiemelik, amelyek a medencéről mint együttműködési térről alkotott különböző, és részben egymással versengő elképzelések között alakultak ki. A jelentésalkotás egy spektrumon értelmezhető, amely a határok nélküli európaiasodástól egészen földrajzi kontextusig terjed. Mindez központi szerepet játszik Magyarország európai hely- (és szomszédság-) érzetében. A Hajdú és Scott által kidolgozott megközelítés azon a feltételezésen alapul, miszerint a földrajz, a földrajzi képzetek és a nemzeti identitáshoz kapcsolódó kérdések közötti kapcsolat továbbra is erősen hangsúlyos. A szerzők a földrajzi kutatás azon hagyományaiból merítenek ihletet, amelyek a tér-társadalom kapcsolatok és azok földrajzi képzetekben való megjelenítésének szubjektív jellegét emelik ki. A felhasznált források tudományos és politikai narratívákat, elsősorban földrajzi és regionális kutatásokat, valamint politikai narratívákkal átitatott földrajzi képzeteket tükröznek. Ennek részeként, a tanulmány a Kárpát-medence fogalmának változó és állandó pontjait is feldolgozza 1920-tól napjainkig. Pontosabban, a Magyarország-központú szomszédsági képzetek területi együttműködésre gyakorolt következményeit, valamint a regionális fogalmak intézményesítésének nehézségeit vizsgálja.

A következő kutatás a földrajzi fókuszból az elméleti kérdések színterére kalauzol. Federico Salvati kritikusan értékeli a liberalizmust, mint a nemzetközi kapcsolatok feltételezett alapját. Amellett érvel, hogy a liberális Nyugat törekvése a nemzetközi rendszer intézményi irányításának visszaszerzésére tulajdonképpen a liberális rend vélt törékenysége által kiváltott reakció. Salvati szerint azonban ezek a törekvések a nemzetközi kapcsolatok torz felfogásán alapulnak. Eszerint, a nemzetközi kormányzás fejlődése a liberális értékek elterjedésével és megvalósításával szoros és szükségszerű kapcsolatban áll. Salvati megközelítése választ ad arra, milyen elméleti feltételezések táplálják a Nyugati stratégiát, illetve, hogy honnan ered a liberális kormányzás vélt törékenysége. Többek között arra is kitér, hogy az autoriter és nem liberális szereplők hogyan állnak ellen a liberális világ hegemonikus, egyetemes nyomásának, valamint annak sajátos episztemológiai határvonal kijelölésére irányuló kísérletének, amely a nemzetközi közösséget jogkövető országokra és rendszerellenes szereplőkre osztaná. Salvati diskurzuselemzés segítségével mutatja be, hogy a liberális rendszer jövőjének irányításáért folytatott ádáz politikai küzdelem középpontjában valójában az alapvető szabályozási eszmék szemantikájáról folytatott vita áll. Az autokrata országok, mint Oroszország vagy Kína, bár szemmel láthatóan nem támogatják a liberális értékeket, mégsem utasítják el őket élből. Éppen ellenkezőleg: nagy erőfeszítésekkel igyekeznek kitolni episztemológiai és nyelvi határaikat, hogy bekerüljenek azon országok közé, amelyek magatartása nemcsak legitimnek tekinthető, hanem a nemzetközi rend fejlődő jellegét is tükrözik. Az író elemzéséből kiderül, hogy a Kína és Oroszország által felhozott érvek a definiálatlan pluralizmus jegyében születtek. Ez önmagában a liberális rendszer egyik alapértéke, Moszkva és Peking számára pedig kiindulási pontként szolgál az általuk meghatározott fogalmak jelentésének ferdítésére. Ez egy jó példa arra, hogy a társadalmilag fejlettebb autoriter országok miként képesek megtanulni, felhasználni és fejleszteni azokat a kulcsfontosságú szemantikákat, amelyek legitim interakciót tesznek lehetővé egyéb tagokkal.

A világrendszer működéséről szóló kijózanító tanulmány után a mindennapi határátlépés kérdéskörével és a bevándorlással kapcsolatos tapasztalatokkal folytatjuk. Anja Söyünmez inspiráló megfigyelésekkel szolgál a határon átnyúló szakirodalomban megjelenő hely- és identitásépítéssel kapcsolatban. Tanulmányában a haiti diaszpóráról szóló szakirodalomra fókuszál, továbbá a transzatlanti territorialitást és a diaszpórikus helyépítést is vizsgálja Edwidge Danticat Haiti novellájában, a Children of the Sea-ben [A tenger gyermekei], amely a Krik? Krak! című könyvének egy részlete. A diaszpóra és az ébredés fogalmain keresztül Söyünmez amellett érvel, hogy a diaszpórikus helyépítés a pozícionálás és az átalakulás folyamatának része, amely a Danticat által definiált és behatárolt köztes teret jelöli ki. A haiti diaszpórát Stuart Hall Cultural Identity and Diaspora [Kulturális identitás és diaszpóra], illetve Danticat ideologikus anyaország elmélete alapján vizsgálta. Éppen ez utóbbi elmélet az, ami a korábbi haiti lakosokat a haiti diaszpórába taszítja.

Kutatási jelentések civil társadalmi hálózatoktól

A Cross-Border Review 2022 részeként határon átnyúló együttműködéssel kapcsolatos szempontokat is vizsgáltunk, amelyek az Európa-szerte és azon kívül működő civil társadalmi és többszereplős hálózatok munkájában jelennek meg. A kultúrák közötti párbeszédnek vannak olyan nem körülhatárolt ökoszisztémái, amelyekkel a határon átnyúló együttműködés hivatalos beszámolói nem foglalkoznak. Ugyanakkor, az állami szervek és a kormányzatok közötti együttműködés lassú fejlődése mindössze a horizontális kapacitásépítés és a „határmentesítés” szükségességét nyomatékosítja.

Az első kutatási jelentésében Hannah Heyenn és társai bemutatják az INCLUDATE projektet, amely az EU 2021-2027-es integrációról és a befogadásról szóló akciótervével foglalkozik (Európai Bizottság 2020). Az Erasmus Plus program által támogatott INCLUDATE a felnőttképzési kezdeményezésekre helyezi a hangsúlyt. A projekt megvalósításában két önkormányzat és öt európai non-profit szervezet vesz részt, beleértve két, bevándorlókkal foglalkozó szervezetet. Az INCLUDATE tehát egy olyan nemzetközi projekt, amely a befogadásra való nevelést szorgalmazza. Továbbá, elősegíti a befogadó társadalmak kialakulását a bevándorlókkal foglalkozó szervezetek munkájának megerősítésével, illetve az állami szereplők támogatásával a politikai döntéshozatalban, így járulva hozzá a befogadó, multikulturális városok létrejöttéhez. Az INCLUDATE közösségi beszámolók és történetek által szeretné a közösség hangját felerősíteni, illetve ezáltal megismerni a Budapesten, Koppenhágában, Gdyniában, Palermóban és Berlinben élő bevándorlók tapasztalatait. A történetek összegyűjtése után a projekt célja, hogy a bevándorlói múlttal rendelkező lakosok által körülhatárolt témákat és problémaköröket bemutassa a helyi, nemzeti és európai érdekelteknek. A projekt végére minden résztvevő városnak akciótervet és javaslatokat kell kidolgoznia arra vonatkozóan, hogyan lehetne ezekben a városokban a befogadás ösztönzését célzó intézkedéseket bevezetni. Az INCLUDATE projekt a következők támogatását célozza:

• a bevándorlókat és a velük foglalkozó szervezeteket a jövőjük előmozdításában,
• a városokat és önkormányzatokat a bevándorlók szükségleteit számításba vevő intézkedések bevezetésében,
• a non-profit szervezeteket a különböző hátterű emberek szükségleteinek feltérképezésében és azok kommunikálásában az intézmények felé.

A második kutatási jelentésében Keresztély Krisztina mutatja be az EURBANITIES és az EURBANITIES 2.0 projekteket, amelyek a kultúrák közötti párbeszéd, az oktatás és a városi lakosság játékossá tételének összekapcsolásával valósultak meg. A két egymást követő felnőttképzéssel foglalkozó projekt közel 7 évig futott 2015 óta, az Erasmus Plus finanszírozásában. A projektek fő célja a lakosok és a velük foglalkozó non-profit szervezetek támogatása volt, a lakossági részvétel fokozásának alapvető eszközeinek és fő céljainak bemutatásával. Továbbá arról is tájékoztatást nyújtottak, hogyan zajlanak a városokban a részvételi folyamatok, hogyan érvényesíthetik a lakosok az akaratukat, majd hogyan tudnak együttműködni a helyi hatóságokkal és érdekeltekkel a városrészek hosszú távú fejlődésének biztosítása érdekében. A diverzitás és a kultúrák közötti párbeszéd mindkét projekt szerves része volt számos tekintetben: a partnerek tevékenységétől kezdve, a felhasznált módszereken át, az összetett eredményekben, vagyis az esettanulmányok elemzésében, a képzési tantervekben, az online játékokban és a szakpolitikai ajánlásokban is megjelentek. Keresztély anyagában arra is kitér, hogyan emelték be az interkulturalitást és a kultúrák közötti párbeszédet az EURBANITIES projektekbe a partnerek munkáján, a felhasznált eszközökön, a módszereken és az elért eredményeken keresztül.

Könyvszemle

Végül, két könyvszemle teszi teljessé az idei repertoárt. Mindkét vizsgált könyv a szlovák történelem és a magyar-szlovák kapcsolat különböző aspektusaival foglalkozik, és rendkívül árnyalt nézőpontokat fejt ki.

Farkas György írt recenziót Leslie Waters Borders on the Move [Mozgó határok] című könyvéről, amely a magyar-szlovák határvidék részleges történetét dolgozza fel. Farkas kifejti, hogy a zseniálisan megírt, alapos kutatással alátámasztott könyv egy értékes forrást jelent a Közép-Európa fordulatokban gazdag történelme és a holokauszttal kapcsolatos tragédiák iránt érdeklődőknek. Ugyanakkor Farkas kiemel számos gyengeséget is a könyvvel kapcsolatban. Megjegyzi, hogy a könyv, rejtélyes módon, kizárólag az 1938 és 1948 közötti időszakra fókuszál, amiből következik, hogy jelentős, első világháborút követő események feldolgozását mulasztja el. Valójában pedig, mindarra, ami 1938-ban történt, már volt példa 20 évvel korábban. Farkas továbbá az 1945 utáni népességváltozásokkal kapcsolatos leírást is kifogásolta. A könyvében Waters a Magyarországra érkező tömegekre áttelepedett népességként, a teljes folyamatra pedig áttelepülésként utal. Ugyanakkor, a látszólag semleges áttelepülés, és a negatív jelentéssel bíró kitelepítés fogalmak közötti vékony határt, talán akaratlanul, átlépte a könyv.

Gyelnik Teodor Kollais István Szlovákia királyt választ című könyvéről írt kritikát, amiben amellett érvel, hogy a szlovák történelem leírására egy feszült kettősség jellemző. Ebben a kettősségben két, alapjaiban eltérő megközelítés ütközik egymással, és köztük csakis egy zéró összegű játszma képzelhető el. Az egyik, egy túlságosan leegyszerűsített, elnyomásról szóló narratíva, amely nem más, mint a magyarok által „ezer évnyi rabszolgaságba” kényszerített nép története. Ez a narratíva a XIX. és XX. században a szlovák nemzeti ébredés részeként vált uralkodóvá. A nemzeti történelem és identitás egyirányú értelmezésén alapult, amely a szlovákokat a magyarokkal állította szembe. A könyv azonban a történet egy másik oldalát is bemutatja, hiszen mindig léteztek olyan szlovák értelmezések, amelyek az együttélést és a közös hatásgyakorlást emelték ki. Amint Kollai könyvéből kiderül, ez a kissé árnyaltabb történelemkép az idők során háttérbe szorult az egyszerűbb, egyértelműbb, áldozatokról és konfliktusokról szóló történelmi narratívával szemben. Gyelnik szerint Kollai könyve egy sokkal komplexebb képet fest a történelemről, amely képes kiemelni és megjeleníteni a nyelvi és kulturális csoportok közötti helyzeti függést (amely olykor békés, olykor feszült). Ebben az értelemben, a szlovákok évszázadokon át részt vettek a Magyar Királyság életében, miközben végig megőrizték saját etnikai hovatartozásukat. Ennélfogva, a szlovák autonómiára és függetlenségre vonatkozó igényeket egyértelmű történelmi alapok indokolják.