CESCI Közgyűlés 2019

| 2019. május 30.

A CESCI 2019. évi rendes közgyűlésére május 29-én a Falk1 Rendezvényközpontban, Budapesten került sor. A közgyűlés tagjai a jegyzőkönyvvezető és hitelesítő megválasztását követően elfogadták a meghívóban előterjesztett napirendet, majd meghallgatták az előterjesztett beszámolókat (szervezeti, elnökségi, felügyelő bizottsági, valamint az együttműködő szervezetek – CESCI Balkans, CESCI Carpathia beszámolói).

A tagi ügyek között a Közgyűlés tudomásul vette Sopron Mj. Város Önkormányzata kilépését, majd megszavazta a Mura Régió ETT felvételét. Ezt követően elfogadta a CESCI 2019. évi munka- és pénzügyi tervét. A munkaterv kapcsán a főtitkár jelezte, hogy a megnövekedett feladatok és létszám miatt a közeljövőben a Munkaszervezet vezetésében változás történik: Jaschitz Mátyás lesz az operatív igazgató, míg a főtitkár kizárólag a stratégiai kérdésekkel foglalkozik.

A utolsó napirendi pontban Ocskay Gyula főtitkár a CESCI intézményeként funkcionáló Európa Intézet önálló jogi személlyé való alakításához kérte a közgyűlési tagok támogatását. Felidézte a 2013-ban elindított intézet első, esztergomi időszakát, majd az intézmény 2016-os Budapestre való költöztetését. Az Intézet önállóvá válásának okaként a még több pályázati lehetőséget és az európai kutatói hálózatba való bekapcsolódás esélyét jelölte meg. A főtitkár hangsúlyozta, hogy az önállóság gyors létrejötte nem biztos, de még az sem, hogy a CESCI lesz az alapító, viszont a mozgásteret szükséges lenne megteremteni számára.  A létrejövő önálló Intézet elnevezésében javasolta „CESCI” szót szerepeltetni.

A közgyűlés további részleteiért itt megtekintheti az elkészült jegyzőkönyvet!

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium