Beszámoló a CESCI 2021-es salzburgi tanulmányútjáról

| 2021. szeptember 30.

A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata 2021. szeptember 23-25. között tagi tanulmányutat szervezett Salzburg környékére, melynek fő célja a külföldi jó gyakorlatok bemutatása, illetve a szakmai kapcsolati háló bővítése voltak. Az idei három napos terepbejáráson az egyesüle tkilenc tagja vett részt, akikhez a CESCI munkaszervezetének három munkatársa is csatlakozott. A tanulmányút során olyan határszakaszt ismerhettek meg a résztvevők, amely a környezetvédelmi, kulturális és turisztikai határon átnyúló együttműködésekben is példaértékű. A tanulmányút szakmai programja lehetőséget teremtett a 2014-2020-as időszakban megvalósított helyi INTERREG projektek megismerésére, és a határ menti városok (Salzburg, Laufen, Oberndorf és Freilassing) bejárására. Mindemellett a határ két oldalán elhelyezkedő települések vezetőivel szervezett kötetlen beszélgetések alkalmat teremtettek a tapasztalatok közvetlen cseréjére, jó gyakorlatok megismerésére és kérdések feltevésére. A szakmai fejlődés mellett, a tanulmányút megfelelő lehetőséget biztosított a kapcsolatszerzésre, és a már meglévő kötelékek elmélyítésére is, mind az egyesület tagjai, mind pedig a fogadó partnerek között.

Az első napon, az oberndorfi városházán Laufen (Hans Feil) és Oberndorf (Georg Djundja) polgármesterei látták vendégül az egyesület tagjait. A vendéglátók ismertették a két város közös történelmét, továbbá betekintést nyújtottak az osztrák-német kisprojektek működésébe. Az eurégió futó projektjei közül kiemelték a Laufent és Oberndorfot érintő kerékpáros projektet, amely a mindennapi kerékpározás racionalizálását és népszerűsítését szolgálja. Emellett számos további kis projektet valósítottak már meg, amelyek többnyire kulturális programok megszervezését, beruházásösztönzést, vagy a belváros élhetőbbé tételét szolgálták.

Kiemelték, hogy mind a két város egyaránt valósít meg vezetőpartnerként projekteket, ezért közöttük a vezető szerep rendszeresen cserélődik. Legnagyobb projektnek a 2006-ban átadott Europasteg megépítését tartják, amely újabb összeköttetést teremtett az osztrák és bajor települések között. A mobilitást erősíti a két város között működő buszjárat, amely lehetővé teszi – 9 fő erejéig – a határon átnyúló tömegközlekedést. A résztvevők nagy érdeklődést mutattak az itt megvalósult határon átnyúló projektek létrehozásának folyamata iránt. A polgármesterek megerősítették, hogy többnyire az időközben felmerült problémák kezelésére jönnek létre a projektek, amiket egy két főből álló munkacsoport koordinál. A két polgármester legalább havonta egyeztet egymással, a két testület tagjai pedig éves szinten találkoznak, így biztosított a folyamatos kapcsolattartás.

A polgármesterekkel való találkozást követően kötetlen városnézés vette kezdetét, amelynek keretében a Salzach folyó jobb partján elterülő Oberndorf látványosságainak a megtekintésével és közös vacsorával zárult a tanulmányút első napja.

A 2014-2020-as programozási időszakban, a régióban megvalósított INTERREG projektek további megismerését szolgálta  a második nap. A Salzburg Research Institute, mint osztrák partner és kutatóközpont fogadta a CESCI tagjait. Elsőként Dr. Veronika Hornung-Prähauser, az innováció menedzsment területén kutató szakember vázolta fel az intézet működését és feladatát. Ismertette a térséget érintő osztrák-német és osztrák-olasz Interreg projekteket, melyek közül elsőként az INTERREG Ausztria-Olaszország programban támogatást nyert Labs.4.SMEs projektet említette. A projektben kisvállalkozásokat segítő innovációs laborok kialakítására került sor, ahol képzéseket, támogatást és megfelelő környezetet biztosítanak különböző ötletek és termékek kifejlesztéséhez. A kezdeményezés sikeres elemeként  említette a SWAIG projektet, amely egy terápiás célú hőhenger kifejlesztésével növelte a határon átívelő innovációs megoldások sokszínűségét. Ezen felül ötletbörzék által próbálják a már meglévő tudást összesíteni, és további vállalatokat bevonni.

Ezt követően, a többek között piacelemzéssel, üzleti modellek fejlesztésével, közösségi média és trendkutatással foglalkozó Dr. Markus Lassnig tartott előadást a minőségi turizmus megteremtéséről, és a tömegturizmus hátrányainak a mérsékléséről. A turisztikai kapacitás tervezése, és a térségbe látogatók – időben és térben való – arányos elosztása szükségszerű olyan népszerű desztinációk esetén, mint Salzburg térsége. Ennek érdekében folyamatosan monitorozni kell (többek között mobilcella adatok felhasználásával) a turisták számát, hogy elkerüljék a helyiek és az idelátogatók közötti nézeteltéréseket és a túlzott környezeti terhelést. A megoldás lehetőségét az úgynevezett nudge-ok alkalmazásában látja Dr. Lassing, amelyek tiltások helyett inkább a turisták belső késztetésére igyekszik hatni, ami elősegíti a helyiek és a vendégek közötti win-win szituáció megszületését. Ilyen eszköz lehet az árazási koncepciók kialakítása, amely időbeli és helyi leterheltség alapján eltérő árakat határoz meg, ezáltal az olcsóbb és kevésbé leterhelt desztináció felé “tereli” a térségbe látogató turistát. A projekt kidolgozását a pandémia idején felfüggesztették, és projektidejét meghosszabbították.

Végül Dr. Siegfried Reich, az intézet igazgatója összegezte az intézményben végzett kutatások gyakorlatban való megvalósulásának folyamatát, és bemutatta az intézet felépítését. Ismertette az intézetnek is helyt adó Science City fontosságát, amely több tudományterület (kémiától a geoinformatikáig) kutatóközpontjának ad otthont, és lehetővé tette egy koncentrált tudományos központ kialakítását a régióban. Az intézmény fenntartója Salzburg Tartomány, mellyel a kapcsolatot egy politikai (Felügyelő Tanács) és egy tudományos (Szakértői Tanács) testület biztosítja. A kutatóközpont feladatai közé tartozik az emberek által hátrahagyott digitális lábnyomok összegyűjtése és elemzése, amely alapjául szolgálnak majd a jövőbeli innovációk megteremtéséhez, úgymint az önvezető buszok, vagy az egészséges életre és mozgásra ösztönző okos eszközök kifejlesztéséhez.

A Salzburgban töltött délelőtt után Laufenben folytatódott a tanulmányút, ahol a helyi polgármester jóvoltából vezetett városnézésen vehetett részt a CESCI csapata. A tapasztalt idegenvezető segítségével nagyobb betekintést nyerhetett a csapat a város történelmébe, a határ átjárhatóságának változásába és a határrezsimek cserélődésébe. A nap végén az Euregio Salzburg-Berchtesgadener központjában (Freilassingban) közös vacsorára volt hivatalos egyesületünk képviselete, ahol az eurégió alelnöke (Norbert Meindl) fogadta a tanulmányút résztvevőit. A vacsora alkalmat teremtett arra, hogy az eurégió alelnökével oldott hangulatú beszélgetés jöjjön létre, amely során  a csoport jobban megismerhette a térség turisztikai kínálatát és az eurégió működésének helyzetét.

A zárónapon Salzburg egyik legnagyobb fesztiváljának, a Salzburger Rupertikirtag rendezvénysorozatából kaphattak ízelítőt a tagok. A vásári hangulat és a könnyed városnézés megfelelő befejezése volt a háromnapos tanulmányútnak. A szakmailag színes és kötetlen programokkal is gazdagított tanulmányút tapasztalatainak feldolgozása utána CESCI továbbra is elhivatott abban, hogy tagsága számára a jövőben újabb tanulmányutakat szervezzen, ezzel is hozzájárulva a tagságk más határtérségekben történő tapasztalatszerzéséhez, valamint további új partnerségek megalapozásához.

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium