A Magyar Regionális Tudományi Társaság XX. Vándorgyűlése

+ + | 2022. október 15.

A Magyar Regionális Tudományi Társaság jubileumi XX. köz- és vándorgyűlése Budapesten került megrendezésre. A rendezvényen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a CESCI közös Határmenti Együttműködések Kutatatóműhelye külön szekciót szervezett Állam-határ-politika címmel, amiben összesen 16 előadásra került sor. A CESCI főtitkára, Ocskay Gyula, az integrációs folyamatokról beszélt a magyar-szlovák határ mentén, míg Benczi Melinda a nemzeti kisebbségek szerepét tárgyalta a magyar–román határon átnyúló gazdasági együttműködésben a 2007–2020 között megvalósult Interreg projektek tükrében.

Az MRTT jubileumi XX. köz- és vándorgyűlése Budapesten került megrendezésre, mintegy 240 fő részvételével. A rendezvény házigazdája a Nemzeti Közszolgálati Egyetem volt. Három plenáris tömb, egy kerekasztal-beszélgetés és 24 tematikus szekció szerveződött, ahol mintegy 200 előadást hallgathattak meg az érdeklődők.

A hagyományokat megőrizve az első nap délelőttjén a társaság közgyűlése zajlott. Az elnöki beszámolóból a tagság megismerhette az MRTT előző évi tevékenységét és jövőbeli terveit, míg a Számvizsgáló Bizottság jelentése a társaság pénzügyi helyzetét mutatta be. Ezt követően a jelen lévő tagság a Regionális Tudományért Díj odaítéléséről szavazott. A vándorgyűlés központi témája a Tér és állam kapcsolata volt.

A csütörtök délelőtti plenáris előadásokat a társaság elnöke nyitotta meg, a magyar fejlesztés- és területpolitika kihívásait ismertetve. Ezt követte az újonnan az MTA tiszteleti tagjává választott James W. Scott előadása, aki angol nyelven mutatta be az innovatív területi együttműködés tanulságait. Hajdú Zoltán gondolatébresztő előadása az államosodási folyamatok kérdőjeleire helyezte a hangsúlyt.

Délután kilenc párhuzamos szekcióülést szerveztek az MRTT tagozatvezetői. A délutáni plenáris előadáson a hatalom és a tér jogi narratíváit ismerhettük meg, Pálné Kovács Ilona, Hoffman István és Kaiser Tamás előadásaiból. A 20 éves MRTT kerekasztalbeszélgetésben Regionális Tudományért Díjas professzorokkal beszélgetett a Társaság elnöke és titkára.

Az est további részében került sor a díjátadókra: Faragó László Regionális Tudományért Díjat, Horeczki Réka Kiváló Ifjú Regionalist Díjat vehetett át, majd az MTA RTB publikációs díjai kerültek átadásra.

A második napon délelőtt további kilenc szekcióban folytatódott a tanácskozás. A pénteki plenáris előadásokat Benedek József nyitotta, majd a 2018-ban és 2021-ben Kiváló Ifjú Regionalista Díjat elnyert kutatók Lipták Katalin és Páger Balázs mutatták be legfrissebb tudományos eredményeiket. Késő délután nyolc párhuzamos szekció előadásaiba lehetett bekapcsolódni.

További információ és a részletes program a konferencia honlapján olvasható.

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium