A CESCI készíti el Ipolyság város fejlesztési koncepcióját

| 2023. május 21.

Korábbi példák nyomán a CESCI készítheti el a dél-szlovákiai Ipolyság fejlesztési koncepcióját, erről írt alá megállapodást Zachar Pál, a város polgármestere és Ocskay Gyula, a budapesti székhelyű egyesület főtitkára 2023. március 21-én.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium felkérésére az utóbbi években a CESCI több külföldi határmenti város (Alsólendva, Beregszász, Észak-Komárom, Szatmárnémeti, Nagyszalonta) számára készített, a határmentiségre közvetlenül reflektáló fejlesztési koncepciót. A helyi szereplők széleskörű bevonásával elkészült koncepciók alapján azóta több helyütt valósultak meg konkrét fejlesztések különböző forrásokból.

A március 21-én az ipolysági városházán aláírt megállapodás értelmében ilyen szellemben készül el július végéig a szlovákiai kisváros fejlesztési koncepciója is, amelyet a CESCI díjmentesen dolgoz ki, és bocsát a városvezetés rendelkezésére. A tervezési projekt kereteit, amely április elején kezdődik, a megállapodás aláírását követően munkaértekezleten beszélték át a CESCI és a város vezető szakemberei. 

A város polgármestere az aláírási ceremónia előtt elmondott beszédében kiemelte, hogy Ipolyság a Nyitrai kerület keleti csücskében, a magyar határon fekve lát el térségi funkciókat, amelyek egy része a Besztercebányai kerület, másik része a környékbeli magyarországi falvakat szolgálja ki, de ezeket az adottságokat eddig egyetlen városfejlesztési dokumentum se elemezte és használta fel a célkitűzések megfogalmazásakor. A CESCI-vel történő megállapodás garanciát jelent arra, hogy egy az adminisztratív határokat meghaladó szemléletmóddal elkészülő koncepció szolgálhat alapul a jövőbeli városi fejlesztésekhez.

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium