Akármilyen jó, akármennyire integrált egy határon átnyúló projekt, számos alkalommal az nehezíti a megvalósítását, hogy a pályázatban részt vevő partnereknek nincs jogosultsága a határ mindkét oldalán megvalósítani a tevékenységeket, és nem tudnak gondoskodni az így megépített közös infrastruktúra (pl. kerékpárút) fenntartásáról.
Hasonlóképpen jelent problémát az, hogy egy adott határtérség integrált fejlesztési stratégiájának nincs gazdája, nincs, aki a megvalósítást koordinálja, felvállalja.
Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy az egymásra találó határ menti szereplők a kezdeti barátkozás rendszeressé válásával egyre jobban megismerik egymást és egymás adottságait. Számtalan esetben felismerik, hogy az erőforrásaikat közösen jobban ki tudnák használni. Esetenként maga az élet (pl. egy tűzeset, egy árvíz) készteti őket arra, hogy egy-egy problémára közösen keressenek megoldást. Ennek eredményeként jönnek létre közös, határon átnyúló tűzoltóságok, mentőszolgálati, orvosi együttműködések, közösségi közlekedési szolgáltatások, stb. Ezek a szolgáltatások nagy kihívást jelentenek, hiszen meg kell hozzájuk teremteni azt az intézményt, amely az adott feladatokat a határ mindkét oldalán el tudja látni – és ez nem is egyszerű feladat! Az érintett országok jogrendje, közigazgatási rendszere, szokásai, kulturális-nyelvi adottságai közötti különbségek komoly akadályt jelentenek az esetenként emberéleteket jelentő beavatkozások megvalósítása szempontjából.
Szerencsére az Európa Tanács jóvoltából már 1980 óta rendelkezésre állnak azok a modellek, amelyek segítségével ilyen intézmények létrehozhatóak (ezt az ún. Madridi Keretegyezmény biztosítja), és az elmúlt évtizedben az Európai Unió is jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy az integrált határon átnyúló programok, stratégiák és projektek menedzseléséhez, a határon átnyúló szolgáltatások ellátásához szükséges jogi hátteret biztosítsa.
Egyesületünk úttörő munkát végez az ilyen határon átnyúló struktúrák kialakítása terén a közép- és kelet-európai térségben.