A nagyváradi folyamat szemináriuma 2018-ban

+ | 2018. október 20.

A Francia-Magyar Kezdeményezések Egyesülete (INFH), a Nagyváradi Metropoliszrégió (ZMO) és a CESCI ötödik alkalommal rendezte meg a magyar-román határon átnyúló együttműködéseket segítő szakmai rendezvényét Nagyváradon, 2018. október 18-án. A 2012-ben elindított „nagyváradi folyamat” célja, hogy segítsen előmozdítani a magyar és a román szakértők és területi szereplők közötti együttműködést, francia jó példák alapján. Ennek érdekében minden évben egy-egy téma francia szakértőit is meghívják a fórumra. Az előző évektől eltérően 2018-ban nem konferenciát, hanem szemináriumot szerveztek a kezdeményezők, ezzel is segítve a minél konkrétabb eredmények elérését.

A nagyváradi várban megrendezett szemináriumon elsőként José Osete, az INFH igazgatója köszöntötte a megjelenteket, és jelezte, hogy a szervezet nevében és tartalmában is megújul, célterületük 2019-től már egész Közép- és Kelet-Európa lesz. A rendezvény első részében három francia előadót hallgathattak meg a jelenlévők. Patrice Eyraud, aki korábban a francia közlekedési minisztériumban dolgozott, jelenleg pedig az INFH szakértője, a határ menti közösségi közlekedést nehezítő (jogi, környezetvédelmi, műszaki) akadályokról beszélt, és felhívta rá a figyelmet, hogy a teljes európai határforgalomnak mindössze 7%-abonyolódik közösségi formában.

Julien de Labaca, a Nouvelle-Aquitaine Euskadi Navarre Európai Területi Társulás (ETT) projektmenedzsere a spanyol-francia határtérség fejlesztéseiről beszélt. Számos hasznos tanáccsal látta el a hallgatóságát, főként a közlekedési cégek meggyőzésére vonatkozóan. Az együttműködés nagy eredménye, hogy saját erőforrások felhasználásával működtetik a határon átnyúló vonalakat, és ugyancsak saját forrásból fejlesztették ki az útvonaltervező és utastájékoztató, négynyelvű portáljukat – ami ráadásul elérhető bármely határtérség számára.

Jean-Baptiste Schiber, Strasbourg határ menti együttműködéseinek koordinátora a francia várost a szomszédos német Kehllel összekötő villamosvonalat mutatta be. A 2017 tavaszán átadott új vonal előkészítése és építése 10 évbe került a rengeteg akadály miatt, amelyet a két ország eltérő szabályai okoztak. Ma a határ menti ingázóknak már 14%-a a villamost használja, amelynek vonalát most hosszabbítják meg Kehlen belül, ami várhatóan további növekedést fog okozni a forgalomban.

A szeminárium második részében magyar és román szakemberek beszéltek a határ menti közösségi közlekedés feltételeiről. Ştefan Roseanu, a COWI romániai szakértője a személyszállítás uniós és román szabályozási hátterét mutatta be. Ekés András, a Mobilissimus Kft. igazgatója a közösségi közlekedésben megfigyelhető, különböző szintű határokról és azok meghaladási lehetőségeiről tartott előadást.

A vendéglátó ZMO menedzsere, Ciprian Barna, valamint Viorel Pop, a helyi közlekedési vállalat vezérigazgatója a nagyváradi közösségi közlekedés rendszerét és fokozatos területi bővülésének történetét mutatta be, míg Tóth Szabolcs igazgatóhelyettes hasonló képet vázolt fel a debreceni helyi közlekedésről. Tóth-Maros Dániel, a Közlekedéstudományi Intézet közszolgáltatási központjának vezetője a román-magyar határ meglévő közösségi közlekedési kapcsolatait és továbbfejlesztési lehetőségeit elemezte. E tekintetben a francia példák útmutatóként szolgálhatnak a két szomszédos ország számára – különös tekintettel a közelmúltban újra napirendre vett tram train-kapcsolat projektjére Debrecen és Nagyvárad között.

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium