Megalakult a Rábavidéki Tájegységi Értéktár

| 2021. február 17.

2021. február elején 6 település összefogása következtében, a Muraba ETT aktív részvételével, létrejött egy minden rábavidéki községi önkormányzatot magában foglaló, hiánypótló értéktár. 

Az Országos Szlovén Önkormányzat és a Muraba Európai Területi Társulás közös kezdeményezéseként döntöttek úgy az érintett települések vezetői, hogy belevágnak a térség értékeinek közös felkutatásába, azok ápolásába. Ennek megvalósítása érdekében egyhangúlag fogadták el az Értéktár Bizottság tagjait: Holecz Károly elnök, valamint Bajzek Gyöngyi, Kovács László, Bedics Sándor és dr. Sütő Ferenc bizottsági tagok személyében. Az eseményre az Országos Szlovén Önkormányzat épületében került sor, melyen részt vett Kissné Köles Erika, szlovén országgyűlési szószóló is.

Egy Értéktár annál erősebb és kulturálisan, illetve idegenforgalmilag annál ismertebb, minél több egyformán magas színvonalú helyi érték jelenik meg benne. Tekintettel arra, hogy a térséget aprófalvas települések jellemzik, amelyek mind rendelkeznek minőségi, különleges helyi értékkel, ezért célszerű ezeknek az értékeknek a közös gondozása, hogy a térséget egy igazi egységként mutathassák be.

A kép forrása: Muraba ETT

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium