ETT-Műhely 2017/2 (Budapest)

Budapest, 2017. június 7.

A magyar ETT-k soron következő műhelye kivételesen Budapesten került megrendezésre, a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületében. A június 7-i találkozó a minisztérium tetőteraszán megrendezett állófogadással ért véget, ahol a résztvevők megcsodálhatták a budapesti panorámát is.

A műhely résztvevőit Endrész Kinga főosztályvezető-helyettes köszöntötte. Elmondta, hogy ősszel visszaáll a régi rend, újra egy ETT-nél rendezik a találkozót. Kiemelte, hogy az ETT-k működési támogatásáról szóló döntésnél idéntől a teljesítményi szempontok kerülnek előtérbe.

A műhelyen az ETT-alappal kapcsolatos minisztériumi belső vizsgálat eredményeiről a KKM munkatársai tartottak előadást. Mint elhangzott, az ellenőröket meglepte a sokoldalú munka, amit a vizsgált társulásnál tapasztaltak. Felhívták ugyanakkor a figyelmet néhány olyan szabályra, amelynek betartásával kapcsolatban problémákat találtak.

Horváth Nikoletta (Miniszterelnökség), a határ menti programok irányító hatóságának képviselője az egyes programokról, az előző költségvetési ciklushoz képest bekövetkezett változásokról, könnyítésekről, valamint az eddig beérkezett pályázatokról tartott előadást. A programok tapasztalatai alapján néhány praktikus tanácsot is adott a jelenlévőknek. Korponai Gergő (Miniszterelnökség) a Norvég Alapról, a 2017-ben záródó kiírásokról, valamint a várhatóan két éven belül induló új programról beszélt.

Ocskay Gyula a CESCI Jogi akadálymentesítés című projektjének előrehaladásáról tartott előadást, és javaslatot tett egy új, a magyar ETT-ket bemutató platform, az ETT monitor létrehozására.

A műhely zárásaként a minisztérium munkatársai tartottak tájékoztatást a 2016-os támogatások elszámolásáról, a 2017-es kiírásról és a folyamatban lévő, a Közigazgatás-fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló szakmai támogatási projektről, amelynek jóvoltából a magyar ETT-k fordítási és projektfejlesztési szolgáltatásokat vehetnek igénybe – ingyenesen.

A következő, őszi műhely megrendezését a Rába-Duna-Vág ETT vállalta magára.

A legutóbbi
ETT-műhelyek

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium