ETT-Műhely 2012/1 (Salgóbánya)

Salgóbánya, 2012. július 3-4.

A jobb információáramlás és a közös fellépések sikerének biztosítása érdekében a CESCI egy rendszeresen összeülő műhely létrehozását kezdeményezte a magyar ETT-k irányában. Az első találkozóra Salgóbányán került sor 2012. július 3-4-én, 10 bejegyzett ETT képviselőinek részvételével.

A résztvevők először szűk körben vitatták meg a közeljövőre és hosszú távra vonatkozó elképzeléseiket. Ezt követően csatlakoztak a jelenlévőkhöz a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Tervhivatal szakemberei, akikkel számos, az ETT-ket érintő kérdés megtárgyalásra került.

Szó volt a nemzeti szintű kiírások esetén a pályázói státusz megszerzéséről, az ETT-k prioritásainak megjelenítéséről a készülő megyei fejlesztési koncepciókban, a CBC-programok tervezésében történő részvételről, a tematikus koncentráció problémájáról, valamint a 2013. évi minisztériumi ETT-keretről.

A jelenlévők döntöttek arról is, hogy a magyar ETT-k közösen vesznek részt az októberi brüsszeli Open Days rendezvényen, és hogy a következő műhelyt a határon átnyúló integrált területi beruházások kérdéskörének szentelik.

A legutóbbi
ETT-műhelyek

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium