Európai tanulmány a határkorlátozások polgárokra gyakorolt hatásairól

A COVID-19 járvány első hullámának egy éve után a világ ismét újabb határzárral és kijárási korlátozásokkal néz szembe. Így most talán még fontosabb, hogy megálljunk és elemezzük a járvány első hullámát és annak a határon átnyúló területekre gyakorolt hatását. Ezt a MOT egy frissen megjelent tanulmányában meg is tette a Regionális Főigazgatóság megbízásából és a CESCI, illetve az AEBR együttműködésével. 

A munka 2020 júliusában kezdődött el, amikor a Regionális Főigazgatóság a MOT-ot azzal bízta meg, hogy végezzen empirikus elemzést a kormányok által a világjárvány első hullámában (2020 március-júniusában) a határ menti régiók lakóira bevezetett korlátozások hatásairól.

Ennek a feladatnak az elvégzéséhez a MOT a hálózatának tagjaitól kapott információkat elemezte és az európai partnerei (CESCI és AEBR) segítségével több mint húsz más európai határon lévő szereplő megkérdezésével készült interjúkat szintetizálta. Az eredményül kapott tanulmány „A COVID-19 indukálta határzárak hatása a határon átnyúló régiókra” címmel már online elérhető.

A tanulmány két dokumentumból áll, az első a nemzeti határokon tett intézkedések feltérképezésére összpontosít mind a lezárás szakaszában, mind a lezárások enyhítése után; elemzi ezen intézkedések konkrét hatásait a határ menti régiók lakosainak mindennapi életére; áttekinti a határon átnyúló struktúrák és megállapodások szerepét a járvány idején; és levonja a határterületeket érintő tanulságokat, valamint a jövőre vonatkozó ajánlásokat tesz. A második kötet 20 esettanulmány gyűjteményéből áll.

A tanulmányhoz a CESCI munkatársai interjúkat készítettek a magyar-szlovén, magyar-horvát, magyar-osztrák, magyar-szlovák,  magyar-román, osztrák-cseh és román-bolgár határszakaszról, alapos képet adva az első hullám által okozott helyzetről.

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium