Beszámoló a CESCI 2022-es goriziai tanulmányútjáról

| 2022. szeptember 13.

A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata idén is megszervezte a hagyományos tagi tanulmányútját. Az utazásra 2022. szeptember 6-9. között került sor az olasz-szlovén határtérségben azzal a céllal, hogy a résztvevők alaposan megismerhessék a térségben működő határon átnyúló kulturális, mobilitási és szociális kezdeményezéseket, valamint az ezeknek a megvalósítását lehetővé tevő innovatív és magas presztízsű eszközöket, mint az integrált területi beruházás (ITI), az Európai Területi Társulás (ETT) vagy az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) pályázat. Az idei négynapos utazáson az egyesület tíz tagja vett részt (megyei és városi önkormányzatok, ETT-k és területfejlesztési egyesületek képviselői), akikhez a CESCI munkaszervezetétől ketten csatlakoztak. 

A tanulmányút első napja főként a közel 600 kilométeres táv megtételéről szólt. A kisbuszos utazás ugyanakkor lehetőséget teremtett arra, hogy a régebbi és az új tagok kötetlen módon megismerhessék egymást, feltérképezve a fő szakmai érdeklődési köröket. Az út során a csoport megkóstolta a híres trojanei fánkot, valamint Triesztet elhagyva a Miramare kastélyba látogatott, ahol a Habsburg Miksa osztrák főherceg által tervezett tengerparti park mellett a kastély eredeti berendezési tárgyait is megcsodálta. Goriziába érve a szállás elfoglalása után a csoportot Ivan Curzolo, az Informest iroda igazgatója fogadta egy közös vacsorára.

A második nap délelőttjén a tanulmányúton részt vevőket a GO EGTC irodájában fogadta az Európai Területi Társulás igazgatója, Maja Radovanović, és projektmenedzsere Nika Durnik. Az előadás során a csoport részletes betekintést nyert a 2011-ben bejegyzett és három tagtelepülésből (Gorizia, Nova Gorica és Šempeter-Vrtojba) álló ETT történetébe, korábbi és futó projektjeibe, valamint jövőbeli terveibe. Az ETT több szempontból is különleges; egy háborúktól sújtott és határoktól szabdalt területen jött létre, ahol a nyelvi és kulturális különbségeken túl az együttműködést tovább bonyolítja a komplikált múlt és a helyi lakosok összetett viszonyulása az identitáshoz, egymáshoz, a határhoz. Ugyanakkor az ETT látványos sikereket ér el az innovatív eszközök használatában: egyedüli példa az integrált területi beruházás (ITI) EU-s eszközének határon átnyúló használatára, amellyel két kezdeményezést is sikeresen megvalósítottak. 

Az első projektcsomag egészségügyi tematikájú, és azzal a céllal jött létre, hogy határon átnyúló módon építsen hálózatot a különböző egészségügyi szolgáltatásokból, így javítva azok elérhetőségét és hatékonyságát. Ennek érdekében három határon átnyúló orvosi csoportot hoztak létre, amelyek szorosan együttműködnek a mentális egészség, autizmus és fiziológiás terhesség témakörökben, különböző összehangolt szolgáltatásokat biztosítva a határ mindkét oldalán élők számára. A második projektcsomag célja az Isonzo-Soča folyó természeti és kulturális örökségének megőrzése, védelme, helyreállítása és fejlesztése. Ennek megfelelően a projekttevékenységek magukba foglalták a gyalogos és kerékpáros útvonalak határon átnyúló hálózatának fejlesztését, beleértve egy kerékpáros híd megépítését is (amit a tanulmányút során a csoport élőben is megtekintett).  

Az ETT előadásában részletesen kitért a sikeresen elnyert Európai Kulturális Főváros pályázat megalkotásának folyamatára is, amelyet a területi társulás koordinált. A 2025-re elnyert címet az olaszországi Gorizia és a szlovéniai Nova Gorica közösen kapta meg, amely egyrészt hitelesen szimbolizálja a határok nélküli Európa eszméjét, másrészt viszont komoly szervezési kihívásokat okoz. Az ETT eltökélt szándéka, hogy minél inkább alulról jövő, az emberekhez közeli kezdeményezések érvényesüljenek, ezért számos pályázatot írnak ki a helyi művészek és közösségek számára. A ma már csak szimbolikus határvonallal elválasztott városokban – épp a pályázat megírása során – a váratlanul kirobbanó világjárvány nyomán újra felkerült egy ideiglenes határkerítés, amelyet viszont a helyiek kreatív módon találkozópontnak értelmeztek át, amelyről az ETT munkatársa kisfilmet is vetített a csoport számára. A találkozó a résztvevőkben megfogalmazódott technikai, szervezeti kérdések megválaszolásával zárult.

A délutáni szakmai program előtt a CESCI tagjai meglátogatták a híres Transalpina teret, amelyet fizikailag is ketté vágott korábban az olasz-szlovén határ, és amelyet a 2025-ös EKF pályázaton belül terveznek felújítani, új tartalommal megtölteni. 

A délután szakmai programja a Nemzetközi Szociológiai Intézet (Istituto di Sociologia Internazionale di Gorizia, ISIG) szervezésében zajlott le. A csoportot az intézet igazgatója, Daniele del Bianco és kutató kollégája, Lorenzo De Sabbata fogadták, akik elsőként az Intézetet és annak fő tevékenységeit mutatták be. Az 1968-ban alapított non-profit kulturális intézmény kutatáson, tervezésen, tanácsadáson és képzések szervezésén keresztül dolgozik a nemzetközi együttműködések elősegítésén és a békés együttélés előmozdításán. A résztvevők az előadáson és az azt követő kérdezz-feleleken keresztül abba is betekintést nyerhettek, hogy egy lokális szervezet hogyan tud előbb regionális, majd nemzetközi színtéren is fontos szereplővé válni. 

Ezután egy gyakorlati feladat elvégzésére kérték meg a három kis csoportra osztott vendégeket. Az úgynevezett “pillecukor kihívás” során a tanulmányút tagjai játékos módon ismerhették fel a sikeres együttműködés szükséges elemeit, úgymint az iteratív hozzáállás vagy a szabad tudásmegosztás. Ezután egy rövid elméleti áttekintés következett a jó demokratikus kormányzásról, különös tekintettel a demokratikus deficit áthidalásáról a határon átnyúló kormányzás kontextusában. Az elméletet illusztrálandó az ISIG szakértői a már délelőtt is tárgyalt Európa Kulturális Fővárosa pályázatnak egy másik aspektusáról osztottak meg több részletet, kitérve arra, hogy hogyan vonták be a pályázati dokumentáció összeállításába a különböző társadalmi csoportokat számos konzultáción keresztül. 

A napot egy meglepetés tengerparti piknikkel és úszással zárta a delegáció. 

A harmadik nap reggelén a Friuli-Venezia-Giulia Régió képviselőivel találkozott a csoport, ahol Sandra Sodini, a régió nemzetközi kapcsolatok és európai programozási osztálya igazgatójának köszöntőjével indult a program, majd a résztvevők megismerhették a régió határon átnyúló együttműködéseket támogató tevékenységeit, az Informest ügynökség projektjeit, valamint a Walk for Peace (Séta a békéért) alapítvány munkáját. A délelőtt során lehetőség nyílt számos szakmai és szervezeti kérdés megválaszolására is. 

A délutánra tervezett kerékpártúrát a GO EGTC két ITI-jének (Salute/Zdravstvo and Isonzo/Soča) helyszíneire megakadályozta az esős időjárás, így az elkészült hidat busszal közelítette meg a csoport, ahol az épp kisütő nap lehetővé tette a további részletek megismerését a projekt megvalósításával kapcsolatban.  

A zárónapon a CESCI tagjai vezetett túrán vettek részt az első világháború magyar vonatkozású emlékhelyein. A túravezető Pintér Tamás, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány igazgatója és a Nagy Háború Blog főszerkesztője volt. A Sveta Gora (Monte Santo) magyar háborús emlékműnél, a Monte San Michele és a San Martino del Carso emlékhelyein, lövészárkaiban és múzeumában a történész segítségével a csoport felidézte a háború itteni kötődésű eseményeit, amely méginkább kiemelte a határon átnyúló együttműködések és a kölcsönös megértés, szolidarítás fontosságát. A térségben évtizedek óta kutatásokat végző történész érzékletesen kapcsolta össze a múltat, jelent és jövőt, valamint mutatott rá arra, hogy hogyan lehet a véres konfliktus narratíváját a békés kapcsolatépítésre használni. Történt ugyanis, hogy a San Martino del Carsón folytatott kutatások Marino Visintin helyi lakos családi házának a kertjébe vezettek, amely az egykori doberdói aknaharcok egyik legvéresebb helyszíne volt, bár erről a falu közössége részleteket már mit sem tudott. Az éveken át tartó kutatások hatására azonban Marino Visintin úr mára már maga is ápolja a háza körül zajlott harcok emlékét, helyreállítva az állások maradványait, s ott a szegedi Meritum Egyesület jóvoltából egy információs tábla állításához is hozzájárult, valamint az elmúlt időszakban két kis emlékgúlát is emelt a kertben. Az emlékezés további cselekvéssé fordult, amikor a Nagy Háború Alapítvánnyal együttműködve a fia, Roberto Visintin emlékére egy ösztöndíjat is létrehozott magyarországi egyetemisták támogatására, ami 2022-ben már harmadik alkalommal jelentett a fiatalok számára komoly segítséget. 

A helyszíni séta után a Visintiniben található Capella Ungherese-nél, azaz magyar kápolnánál a csoport Erdély érsekének, Kovács Gergelynek, Doberdo polgármesterének, Fabio Vizintinnek és a San Martino del Carso-ban lévő helyi múzeum alapítójának Gianfranco Simonitnak a társaságában nemzeti színű szalagot kötött a kapura, tiszteletüket fejezve ki a hősi halottak előtt. A tanulmányút közös ebéddel, majd a hazaúttal zárult.

A CESCI továbbra is elkötelezett, hogy tagjai számára a újabb tudásátadási és hálozatosodási rendezvényeket szervezzen, ezzel is hozzájárulva a tagság más határtérségekben történő tapasztalatszerzéséhez, valamint további új partnerségek megalapozásához.

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium