Beszámoló a „Recent Challenges and Perspectives of Slovak-Ukrainian Cross-Border Cooperation” konferenciáról
Határtani kutatások | 2025. október 22.
Határtani kutatások | 2025. október 22.
2025. október 20-21-én az eperjesi Evangélikus Kollégium aulája adott otthont az IPOL (University of Prešov, Faculty of Arts, Institute of Political Science) nemzetközi tudományos konferenciájának, amely a szlovák-ukrán határon átnyúló együttműködés (CBC) kihívásait és perspektíváit járta körül. A rendezvény két nyelven, tolmácsolással zajlott, és a Szlovák Kutatás-Fejlesztési Ügynökség APVV-21-0057 számú projektje támogatta.
A program az ünnepélyes köszöntők után két panelből állt: az első a „határvidékek bizonytalanságban” témához kapcsolódó elméleti és stratégiai nézőpontokat tárgyalta, a második pedig a reziliencia gyakorlati, térségi megoldásaira fókuszált. Előadók közt szerepeltek többek között Jussi Laine (University of Eastern Finland), Marcin Dębicki (University of Wrocław), Ján Kubiš (a köztársasági elnök külpolitikai tanácsadója), valamint Alexander Duleba (University of Prešov / RC SFPA). A diskurzusban hangsúlyosan megjelent a reziliencia fogalma és szakpolitikai vonatkozásai; ennek tágabb kontextusát Laine professzor frissen megjelent, Resilience as Deterrence című, nyílt hozzáférésű kötete is tárgyalja.
CESCI részéről Dr. Istenes-Benczi Melinda tartott előadást „The Tisza EGTC as a Resilience Tool for Cross-Border Cooperation” címmel. A prezentáció bemutatta az EGTC mint jogi eszköz gyakorlati hasznosíthatóságát az EU-Ukrajna határtérségben, különös tekintettel a Tisza EGTC tapasztalataira (az EU első, harmadik országbeli tagot is magában foglaló EGTC-jeként). Konkrét példaként szó esett többek között a ZeroWaste kezdeményezésről: a beregszászi járásban épülő rendszer kapacitása évi 30 000 tonna hulladék feldolgozását célozza, és 27 szelektív gyűjtőpontra támaszkodik – mindez a folyami műanyagterhelés csökkentésén és a helyi foglalkoztatás erősítésén keresztül járul hozzá a rezilienciához. Emellett bemutatásra került a REVITAL I (ENI CBC 2014–2020) projekt is, amely az Aknaszlatina sóbánya kockázataira adott €1,2 milliós integrált monitoringmegoldást. Továbbá az előadás LEAD-UP kapacitásfejlesztő programot is kiemelte, amely 42 önkormányzati szakember gyakorlati projektmenedzsment- és megvalósítási kompetenciáit erősíti.
Továbbá a második panelben Myroslava Lendel (Ungvári Nemzeti Egyetem) a kárpátaljai gyakorlati szereplők nézőpontjait mutatta be a határon átnyúló együttműködésekről, Martin Lačný (Eperjesi Egyetem) az életelégedettségi index határ menti alkalmazásáról beszélt, Gabriel Székely (Eperjesi Egyetem) pedig a szlovák-ukrán határon átnyúló együttműködés lakossági megítélését elemezte. Az előadások a reziliencia témáját empirikus felmérési adatokkal és régióspecifikus tervezési eszközökkel alapozták meg, erősítve a gyakorlati megközelítést.
Összegzésként elmondható, hogy a konferencia megerősítette: a szlovák-ukrán határtérség rezilienciájának erősítéséhez az akadémiai, közigazgatási és civil szereplők összehangolt, bizonyíték-alapú együttműködése szükséges. A plenáris és panelbeszélgetések kiegyensúlyozott képet adtak a stratégiai keretekről és a gyakorlati megoldásokról, külön értéket jelentett a tapasztalatcsere és a partnerségi szemlélet. A CESCI számára a rendezvény fontos visszajelzés volt a határon átnyúló eszköztár – különösen az EGTC-modell – relevanciájáról, és megerősítette elköteleződésünket a fenntartható, inkluzív és helyben hasznosuló fejlesztések mellett, amelyek kézzelfogható előnyöket teremtenek a határ menti közösségek számára.
Fotók: Adam Priščák

BorderLabs CE – Partnertalálkozó és tematikus műhely Európa Kulturális...