Beszámoló a BorderLabs CE projekt nemzetközi nyitó konferenciájáról

Beszámoló a BorderLabs CE projekt nemzetközi nyitó konferenciájáról

A BorderLabs CE projekt hivatalos nyitó konferenciájára 2024. november 13-án került sor a budapesti Bálnában, ahol a kulcsfontosságú szakemberek, a projektpartnerek, az Interreg Central Europe Program Közös Titkárságának képviselői, valamint a hasonló területen megvalósított projektek képviselői vettek részt, hogy bemutassák a BorderLabs CE projekt célkitűzéseit és megvitassák a közép-európai határmenti régiókban előforduló akadályok megoldásának kihívásait és lehetséges megközelítéseit.

Az esemény házigazdája a CESCI (Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata) volt. A hallgatóságot Ocskay Gyula (a CESCI főtitkára) köszöntötte. Megnyitó beszédet mondott Fejes Zsuzsanna (a CESCI elnöke), aki hangsúlyozta a határokon átnyúló együttműködés szerepét a közép-európai integrációban, Karl-Heinz Lambertz (az Európai Határrégiók Szövetségének elnöke) pedig a határ menti akadályok leküzdéséhez szükséges innovatív megoldások jelentőségét hangsúlyozta. Mayer Gábor (Magyarország Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumának regionális fejlesztésért felelős államtitkára) felajánlotta a minisztérium partnerségét a regionális területi politikák támogatására. Luca Ferrarese (az Interreg Közép-Európa Program Közös Titkárságának vezetője) pedig a BorderLabs CE projektet a transznacionális együttműködés fontos kísérleti terepének nevezte.

Az 1. vitafórum, amit Simon Mónika moderált, a projekt bemutatásával folytatódott, amelyet a vezető partner, Peter Just (Szászországi Régiófejlesztési Minisztérium) és Martin Reents mutatott be. Ezt követte a projekt által érintett területek és a partnerek projektjeinek bemutatása: Pavel Branda (a Nisa Eurorégió projektmenedzsere) és Maciej Zathey (a Területfejlesztési Intézet igazgatója) bemutatták a Hármas Határtérség (CZ-PL-DE) integrált, határokon átnyúló stratégiafejlesztéséről szóló Pilot 1 projektet, és hangsúlyozták: az egyik legnagyobb kihívás a régióban élő emberek határ-tudatának megváltoztatása. A tervek között szerepel egy kormányzási modell kidolgozása is. Romina Kocina (az EGTC GO igazgatója) bemutatta a 3. pilot projektet a fenntartható és lassú turizmus határokon átnyúló fejlesztéséről az olasz-szlovén határon, Sören Bollmann (a Frankfurt-Slubice Együttműködési Központ koordinátora) pedig a 2. pilot projektről, „Részvételi kormányzás az átmenet kezelésére a határon átnyúló ikervárosokban” címmel tartott előadást. Tervezik, hogy megvalósítják az ikervárosi párbeszédfórumokat, hogy a határon átnyúló közösségek igényeivel foglalkozzanak, és a jógyakorlatként szolgáljanak más határon átnyúló európai testvérvárosok számára. Katja Rosnern (Felső-Ausztria tartományi kormányának programkoordinátora) a 2. pilot projekthez kapcsolódó határ menti akadályok közös kezelésének megkönnyítéséről beszélt. Céljuk a jogi célkitűzések azonosítása a határtérségben, és megoldások bevezetése ezen akadályok kezelésére. Nagy Péter (az Ister-Granum EGTC igazgatója) a helyi termékek határokon átnyúló marketingjéről és promóciójáról szóló 4. pilot projektről tartott előadást, ahol hangsúlyozta a helyi/termesztési termékek határokon átnyúló értékesítését és forgalmazását támogató mechanizmusok előmozdításának fontosságát az Ister Granum régióban, valamint az adminisztratív és jogi akadályok csökkentését és a határokon átnyúló ellátási láncok létrehozásának megkönnyítését.

A rendezvény 2. vitafóruma, amelyet Dr. Istenes-Benczi Melinda moderált, az integráltabb Európa felé vezető előadásoknak volt szentelve. Frederic Durand (LISER) előadásában a határ menti régiókat az integráció laboratóriumainak nevezte, és felhívta a figyelmet a területi tervezés összetettségére és kétértelműségeire, valamint az együttműködést korlátozó különböző akadályokra: intézményi, jogi, technikai, kulturális, politikai, adóügyi és kapcsolati problémákra. Martin Reents (INFRASTRUKTUR & UMWELT) a Németország és Lengyelország közötti határokon átnyúló területrendezésről szóló előadásában hangsúlyozta, hogy a két ország közös jövőképének stratégiai célja, hogy motivációt és inspirációt nyújtson a német- lengyel határ menti térségben való intenzívebb együttműködéshez, és támogassa a közös fejlesztési irányokat. Ocskay Gyula (CESCI), aki Ricardo Ferreira (Border Focal Point, Európai Bizottság DG REGIO) előadását ismertette a határon átnyúló akadályok felszámolásáról, kiemelte a határon átnyúló együttműködésnek alapvető keretet biztosító Interreg program fontosságát, és felhívta a figyelmet az együttműködést korlátozó akadályok sokrétűségére. Dubniczki Kitti (CESCI) hangsúlyozta, hogy nincs egy általános, mindenkire érvényes megoldás „helyalapú megközelítésre” és különböző fejlesztési célkitűzésekre van szükség a határon átnyúló akadályok leküzdéséhez. Rámutatott egy új, a közép-európai térségre szabott területi jövőkép kidolgozására is

Honlapunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Külgazdasági és Külügyminisztérium